A rák nem halálos ítélet
Vannak bizonyos betegségek, amiket végzetesnek hiszünk. Ilyen például a rák, aminek hallatán minden ember gyomra összerándul még akkor is, ha nem rá mondták ki a vészjósló diagnózist. Jó oka van annak, hogy így viszonyulnak sokan a rákhoz, hiszen nagyon sokáig semmilyen ellenszerét nem találták a betegségnek, de a helyzet megváltozott, és a félelmek közel sem annyira indokoltak már a rákkal szemben. Óriási lépésekben fejlődik az orvostudomány és számtalan olyan új gyógyszer és kezelési mód látott napvilágot az elmúlt évtizedekben, amikkel az addig reménytelen esetek is gyógyíthatóvá váltak. A mellrák ezek közé tartozik.
Az emlődaganatos megbetegedések 80 százaléka sikerrel gyógyítható, ha időben felfedezik a bajt, és az előrehaladott stádiumú, áttétes betegek 15 százaléka is megmenthető. A mellrák tehát nem jelenti a biztos halált, ezért nem is szabad is úgy tekinteni a betegre, mint aki számára már nincs visszaút. Ezt kell először a fejben elrendezni, ha a valakinek a környezetedben rákos beteg van: úgy kell viszonyulni a rákhoz, mint gyógyítható betegséghez, a beteghez pedig úgy, mint aki gyógyítható.
Szabad beszélni róla?
Aki rákos beteggel van kapcsolatban, sokszor észreveheti magán, hogy zavarba jön: szánalommal vegyes aggódást érez, és nem tudja, hogy mit és hogyan mondjon neki. Sokan megpróbálják letagadni maguk és a beteg előtt is, hogy itt baj van, és szóba sem hozzák a betegséget, mások pedig folyton csak erről tudnának beszélni a beteggel. Egyik sem jó dolog, mert terhet jelent a betegnek. Az egyik azért, mert a hallgatag szánakozás csak azt erősíti a betegben, hogy valami nagy, komoly baja lehet, hiszen titkolóznak előtte, a másik pedig azért, mert fárasztó folyton ugyanarról a bajról beszélni.
Az igazság az, hogy a betegség csak egy szelete – még ha az adott időszakban meglehetősen jelentékeny szelete is – a rákos beteg életének, de emellett azért még más dolgok is érdekelhetik. Biztos, hogy időnként szeretne az állapotáról, betegségéről beszélni, de az is valószínű, hogy más dolgokról is szót ejtene. Tárgyilagosan és persze tapintattal a kezdeményezhetünk mi magunk is beszélgetést betegségéről (ezért általában hálás szokott lenni minden beteg), de ügyeljünk, hogy soha ne a szánakozás, hanem a megértés és az érdeklődés hangján szólaljunk meg a témában.
Ne adj kéretlen tanácsokat
Aki volt már beteg, az tudja, hogy az aggódó rokonoknál és barátoknál csak azok az ismerősök fárasztóbbak, akik a partvonalról osztogatják a tuti tanácsokat a gyógyuláshoz. Ha igazán támogatni akarsz valakit a rákbetegséggel vívott harcában, ne lásd el különféle egészségtippekkel. Egyrészt azért ne tedd ezt, mert valószínűleg nem értesz ahhoz, amiről beszélsz, és könnyen előfordulhat, hogy a tanácsod egyáltalán nem válna a beteg hasznára, másrészt pedig egy ilyen súlyos állapotban lévő betegnek már megvan a maga terápiája, amit szakember írt elő neki – ugyan mi haszna, ha ennek ellentmondó tippekkel elbizonytalanítod őt? Sok orvos állítja, hogy a felépülésben a gyógyszerek és a kezelések mellett nagyon fontos szerepet játszik a gyógyulásba vetett hit is, ám ez könnyen meginoghat, ha a beteg folyton azt hallja, a számára előírt terápián kívül sokkal jobb megoldások – például régi népi praktikák és titkos, távol-keleti medicinák – is léteznek. A meggyőződés, hogy jó kezekben van és jó kezelést kap, nyugalommal és önbizalommal tölti el a beteget, ez a lelkiállapot pedig gyógyító erejű, míg az állandó stressz és a kétségek blokkolják a szervezet öngyógyító folyamatait. Ne légy hát okosabb az orvosoknál, inkább támogasd és erősítsd meg a beteget abban, hogy a kezelések a hasznára válnak.
Segíts – de akkor tényleg!
Nagyon sokan elmondjuk egy bajba jutott társunknak: “ha szükséged van valamire, csak szólj és segítek” – és ezzel reméljük, hogy a dolgot letudtuk. A jóindulatunkat kimutattuk, de remélhetőleg nem veszik majd igénybe. A beteg pedig tényleg nem fogja kérni a segítséget, mert az megalázó, kellemetlen, és nem akar lekötelezett lenni. Szóval ha tényleg segíteni akarsz, nyisd ki a szemed és lásd meg, mire lehet szüksége a betegnek és ajánlj fel egészen konkrét segítséget: lenyírod a füvet, bevásárolsz, vigyázol egy délután a gyerekre, megfőzöd a csütörtöki ebédre, eljössz és sétálsz vele egy órát és hasonlók.
Ne kezdj másként bánni vele
Végső soron a legtöbb, amit a betegnek adhatsz, ha ugyanúgy viszonyulsz hozzá, ahogy addig. Ezzel is megmutatod, hogy te nem az illékony külsőségek miatt voltál a barátja, hanem a belső értékei miatt, és attól, hogy ő beteg, te ugyanazt az embert látod benne, akit előtte. A rák nem a személyiséget változtatja meg, és a legyőzésében a legtöbb erőt az adja a betegnek, ha hisznek benne a körülötte lévők, és változatlanul szeretik minden problémája ellenére is.
