Ha a húszas éveid elején jársz, akkor jó eséllyel te sem hallottál sok mindent a nagymamádtól, ami a menstruációt illeti. De talán még az édesanyád sem úgy emlegette a menzeszt, mint olyan folyamatot, amire büszke lehetsz.
Női dolog, amiről nem beszélünk
Ma már sokkal szabadabban éljük meg a menstruációnkat, mint a 20. század elején, vagy az ’50-es, ’60-as években, amikor a nők még inkább pisszegtek, vagy mélyen hallgattak a női lét egyik legtermészetesebb jelenségéről. Akkoriban a menstruációhoz kapcsolódott egyfajta szégyenérzet, amiről a nők nemhogy a férfiak előtt nem beszéltek, de még egymás között sem igazán. Mindenkinek a magánügye volt az, hogy mit él meg a menstruáció napjain. Amellett, hogy hallgatás övezte a menzeszt, maximum a testi tüneteket, azaz a hasi görcsöket, a derékfájást, a mellfeszülést és esetleg a fejfájást ismerték, mint kísérő tüneteket. A ciklus lelki oldalával senki nem törődött.
A PMS jellemző tüneteit, a szorongást és az ingerlékenységet leginkább hisztinek tartották, és senkinek eszébe nem jutott validálni ezeket az érzéseket. Emiatt a nők sem feltétlen értették, min mennek keresztül, a férfiak körében pedig elterjedt az a máig ki nem kopott mondás, miszerint, ha valaki feszülten viselkedik, akkor biztosan menstruál.
Régen egyáltalán nem számított természetesnek, hogy beszélj a menstruációról (Forrás: Fortepan)
„Mostantól nő vagy”
Nagyanyáink tehát olyan közegben éltek, ahol a PMS még teljesen ismeretlen fogalom volt. A következő nemzedéknek sem tudtak a menstruációról, mint a nőiség egyik legtermészetesebb dolgáról beszélni, helyette a mi szüleink is azt tanulták meg, hogy a menzesz a nő olyasfajta dolga, amiről hallgatunk. Annyit tudtak, hogy ha megtörténik az első vérzés, „nagylányok” lesznek – attól függetlenül, hogy ez hány éves korukban érte őket.
Mivel a legtöbb családban nem beszéltek a menstruációról, ezért sokaknál szégyen is kapcsolódott hozzá, amit akár mi is tapasztalhattunk a saját bőrünkön, amikor nekünk mesélt róla az édesanyánk. Pedig a mi szüleink generációja már egészen más körülmények között szocializálódott, mint a nagyszüleink, de az, ahogy a társadalom a menstruációt kezelte, nem sokat haladt előre. A valódi változást a mostani 30-as korosztály érezheti először, de fontos, hogy lássuk: a menzeszről nemcsak lehet, hanem kell is beszélni. Sokunkban tudatosult már, hogy a nőiségünk egy olyan szegmense az életünknek, aminek helye van a hétköznapi beszédtémák között, és nem csupán a testi, hanem a lelki változások megéléséhez is van jogunk, terünk.
Szponzorált tartalom
