Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
#Magabiztos nőnek lenni jó
szponzorált tartalom

„Apám meg sem csókolhatta anyámat azokon a napokon” – menzesz, az ősi tabu

Szégyen vagy büszkeség? Miért az előbbi gyakoribb még ma is? Mit él meg egy kislány az első havi vérzése idején? És miért nehéz beszélni róla még mindig? Nőket és férfiakat is megkérdeztünk.

Hogy mi köze a politikai véleményünknek és a jó tulajdonságainknak a havi vérzéshez? Mindhárom tabutémának számít a nyugati típusú társadalmakban – derül ki Bernd Karl Gasch, a dortmundi egyetem pszichológiaprofesszorának felméréséből. Na jó, azt is eláruljuk, a menstruáció nem csupán ilyen emelkedett kérdéskörök társaságát élvezi a kutatási eredményekben. Ahogyan arra számítani lehet, ott van a tiltólistán a vécéhasználati szokás, a szexuális viselkedés, de még a testi higiénia is, pontosabban azok szóba hozása hétköznapi társalgásainkban.

Belénk kódolva

Azon, hogy a menzeszt az említett vizsgálatban részt vevő válaszadók többsége a kerülendő beszélgetési témák között szerepelteti, nem is igazán csodálkozunk, ugye? És ez már önmagában is sokat elárul. Hogy mi számít tabunak, azt mindig a társadalmi környezet, amelyben élünk, dönti el, és ehhez mi – legalábbis többnyire – alkalmazkodunk. Félelemből. Ilyen egyszerű. Félünk a büntetéstől. Mert a tiltott, elítélt tetteket a közösség mindig szankcionálja. Nyilván a kifogásolt dolgok említése nem jár büntetőjogi következményekkel – bár a történelemben és bizonyos kultúrákban erre is akad példa –, de lelki terhet mindenképpen ró a „vétkezőre”: rosszallás, negatív megítélés, frusztráció, elszigetelődés… Szép, nagy szociálpszichológiai szakirodalma van ennek, de legalább ilyen izgalmas lehet, ha körbenézünk saját házunk táján. Azaz a családunkban.

Mert hogy mit tabusít egy adott társadalom vagy csoport, annak az üzenetét a neveltetésünk igen „hatékonyan” közvetíti. Úgy is fogalmazhatunk, erre edzenek minket kicsi gyerekkorunktól kezdve. Tehát azt, hogy például a havi vérzésről kivel, mikor, hogyan szabad beszélnünk, az otthonról hozott minta jó eséllyel meghatározza, és azt mi automatikusan követjük. Nők, férfiak egyaránt. S mivel abban közmegegyezés van, hogy csak nagyon meghatározott, szűk körben lehet téma a női működés, elég hasonló automatizmusok irányítanak minket ezzel kapcsolatban. Lássuk, hogyan is.

„Igen, a szégyen erős bennem”

Amikor a vérzésről beszélünk a barátnőimmel, mindig lehalkítjuk a hangunkat” – mondja Kata, egy 26 éves lány lány. „És most, hogy felidézem magamban ezeket a beszélgetéseket, rájövök, akkor is, amikor magunk vagyunk, tehát nem attól tartunk, hogy más is meghallhatja, hanem mintha önmagunk előtt is szégyellenénk… Igen, a szégyen az egy nagyon erős érzés bennem. Ennek szépen megágyazott az is, hogy az általános iskolában az osztályfőnök, mielőtt erről tartott órát, a fiúkat kiküldte. S hogy az időzítése is elképesztő volt, mutatja, hogy akkorra mindannyian tudtuk az alapinfókat otthonról, sőt néhány osztálytársnőm akkor már túl volt az első menzeszén. Mondjuk, anyám se jeleskedett e téren, egy prospektust nyomott a kezembe, és megmutatta, hol tartja az egészségügyi betéteket. Mindehhez annyi hozzáfűznivalója volt, hogy a használt betéteket ne a vécébe dobjam, mert eldugítja. A kamaszéveimet végigkísérte a rettegés: mi lesz, ha valaki észreveszi, hogy éppen vérzek, mert micsoda szégyen. Már a várható idő előtt napokkal csak fekete farmert hordtam, minden szünetben kimentem a mosdóba, teljesen uralta a gondolataimat. Ha ma beszélek is erről a többi lánnyal, csak praktikus információcserére szorítkozom, mit érdemes bevenni, ha fáj a hasam, lemondjam-e emiatt a strandos programot…

A kígyó saját farkába harap

Reprezentatív véleménygyűjtésnek semmiképp sem nevezhető körbekérdezésem során a kommunikációs fékekről többnyire beszámoltak más nőtársaim is.

A barátnőmmel közel egy időben szültünk, s közel egy időben döbbentünk rá, hogy a szex már nem olyan, mint azelőtt” – meséli a kismama Szilvia. – „Erről nyíltan beszéltünk is egymás között, sőt együtt kerestünk megoldást, elkezdtünk egy intimtorna-tanfolyamot. Ilyen előzmények után igen ledöbbentem, amikor barátnőm azzal hívott fel, hogy nem tud jönni az első alkalomra, mert megjött a havi vérzése. Az isten szerelmére, mondtam neki, hát éppen erről szól ez az egész, hogy figyeljük, tiszteljük a testünket, nem kendőzzük el, ha intim probléma is van vele. És ha éppen az egészséges működése gátol meg minket abban, hogy tegyünk érte, az egészet megette a fene…

„Virágom van”

Azt a történetet viszont nagy örömmel hallgattam, amely azt bizonyítja, hogy kellő tudatossággal sikerülhet felülírni ezeket a régi kódokat, és új minták léphetnek a helyükbe.

„Az első szerelmemmel nyíltan beszéltünk mindenről, így az én menstruációs ciklusomról is” – kezdi történetét a kétgyermekes, negyvenéves Melinda. – „És a menzesz idején is szexeltünk, ha éppen akkor vágytunk egymásra. A dolog mégsem volt felhőtlen. A fiúm ugyanis szinte ünnepelte minden hónapban, amikor megjött a vérzésem. No nem a női test csodáját vagy valami ilyesmit. Annak örvendezett rendre, hogy nem estem teherbe. Valóban nem akartunk gyereket, felelősséggel védekeztünk is, de ez mégis bántó volt. Úgy éreztem, ez nincsen rendjén, ahogyan az sem, amit kislányként láttam a saját anyámnál: apám még meg sem csókolhatta azokon a bizonyos napokon. Ő nevezte így: azok a bizonyos napok… Nekem ez is olyan idegen volt. Tehát azt tudtam, mit nem akarok otthonról és az első kapcsolatomból átörökíteni majd a házasságomba. De akkor hogyan legyen? A szabadságot megőriztem az egykori szerelemből, egyébként új utakat kerestem. Két kislányunk van, mindig négyesben beszélgetünk ezekről a témákról: a testiségről, a nemi szervek éréséről, az érzelmekről férfiak és nők között. Lehet, hogy megütközést kelt, de úgy alakult, hogy a biológiai részleteket javarészt a férjem mondta el, én pedig a lélek dolgairól beszéltem többet. De az hihetetlen öröm és megerősítés volt, hogy amikor a nagyobbik kislányom tizenkét évesen elkezdett menstruálni, büszke volt rá. És mi is nagyon büszkék voltunk rá, hogy így éli meg. Talán van ebben annak is némi szerepe, hogy elmeséltem lányaimnak, vannak kultúrák, amelyekben a menstruáló nők így beszélnek magukról: »virágom van«, vagy »közepemben vagyok«. Jó lenne, ha minden nő így élhetné meg…

Hiszti és fájdalom – menstruáló nő férfiszemmel

Férfi ismerőseimmel, ahogyan azt vártam, kicsit nehezebben indult a beszélgetés arról, hogyan is gondolkodnak akár általában, akár párjukkal kapcsolatban a női test ciklikus működéséről. De hát éppen ezt járjuk körbe, hogy miért is kezeljük ezt tabuként… A legjellemzőbb viszonyulásokat gyűjtöttem össze. Férfitársaink elsősorban is a menstruációs napokat kísérő hangulati ingadozásokat szeretik emlegetni, van, aki egyenesen hisztitornádónak hívja, de a többség inkább a maga hősiességét emeli ki, mondván, tudja ő, ilyenkor türelmesebbnek kell lennie. Sőt, egyikük arra a városi legendára hivatkozott, mely szerint bizonyos államokban, ha egy hölgy a PMS, azaz a premenstruációs szindróma idején követ el bűncselekményt, enyhébb ítéletre számíthat, mert ugye nem volt teljesen beszámítható… A velünk élő férfiak a havi vérzéssel járó testi tüneteket, különösen az alhasi fájdalmakat, görcsöket szintén együttérzéssel kezelik. Számomra érdekes tapasztalat volt, mily erős a képzetük: ezt valahogyan betegségnek kell látni, ha múlandó is, ha nem is olyan súlyos, de az. Egyikük úgy fogalmazott, olyan ez, mintha a nő saját teste fordulna önmaga ellen. Amúgy állításuk szerint nekik nem jelent nehézséget az, hogy a partnerükkel beszéljenek a témáról.

Amikor arról kérdeztem őket, egymás között felmerül-e a téma, azt mondták, előfordul, nem tabu ez barátok között. De leginkább azokban a barátságokban, melyekben egyébként is megosztanak egymással részleteket, véleményeket például a szexuális életükről, mert hogy a menstruáció mint topik leggyakrabban ilyen kontextusban fordul elő: „engedi-e az asszony a piros betűs napokon”. A férfiöltözős beszélgetésekben egyébként a fájdalmas menzeszt már kevesebb empátiával említik egymás között: „Csak azért hiszik a nők, hogy ez is fájdalom, mert nem tudják, milyen érzés az, amikor valakit tökön rúgnak.”

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top