10 éves a fiam, de mai napig jól emlékszem, milyen volt kisbabás anyukának lenni. Persze, feledhetetlenül örömteli volt, ahogy Ádám gagyogott, ahogy először rám mosolygott, vagy megtette az első lépéseit az aprócska talpán, de volt idő, amikor én is átkoztam a mellszívót, a háromóránkénti etetést, a fogzás miatti 10 ébredés/éjszakát, és hogy sokszor éreztem úgy, a saját életemnek vége. Ha bárkinek panaszkodni mertem, ritkán kaptam megértést, mert lássuk be, nem ér hisztizni, hiszen van egy szép, egészséges gyereked. Magyarországon tökéletes anya kultusz van. Ha kisbabád született, kötelességed non-stop vigyorogni, és szülőként megfelelni a legjobb barátnődtől kezdve a sarki zöldségesig mindenki elképzeléseinek. Így érezte ezt Patrícia is, ezért indított online videoblogot, a hasonlóan „szaranyáknak”, mint ő – meg mint én.
„Atyaég, kell ez nekem?”
„Mielőtt várandós lettem, fiatal nőként mindenhol csak azt láttam, beleértve a hírességekről szóló újságcikkeket és az ismerőseimet, hogy a babázás maga a habos-babos, rózsaszín álom – meséli a 26 éves Patrícia. – Ezzel szemben bennem már a terhességem alatt megszületett a gondolat: atyaég, kell ez nekem? Már az első perctől semmi nem volt rendben: a terhességi cukorbetegség, az állandó hányinger és a vizesedés miatt kilenc hónapra kivonódtam a forgalomból. Volt olyan barátnőm, aki azért fordult el tőlem, mert nem tudtam mosolyogva hányni. Valamiért él az emberekben nálunk egy kép arról, hogy babát várni kizárólag csupa mámoros boldogság. Nekem nagyon nehéz volt, úgy éreztem, elvesztettem az életemet, és nem volt kivel beszélgetnem erről. Mert senki sem értett meg, és a környezetem elvárta, hogy azt tükrözzem vissza, amit a celeb-mamák mesélnek az újságokban a babavárásról. Ebbe én majd belediliztem!”
Patríciának a szülése sem volt problémamentes: nagyon nem szerette volna ezt, a sors mégis úgy hozta, hogy kislánya, Evelin császármetszéssel jött világra, ami után rögtön jelentkezett is a következő probléma. „Nem ment a szoptatás sem – árulja el. – Emlékszem, ültem az ágyon a mellszívó géppel és sírva próbálkoztam, miközben úgy éreztem, én vagyok a világ legrosszabb anyukája. Se a terhességet nem élveztem, sem megszülni nem tudtam a kislányomat természetes úton, és most még a szoptatás sem megy. Egyre csak az zakatolt bennem: milyen ember, milyen anya vagyok én? Miközben a környezetem ontotta rám a jó tanácsokat és ment a sopánkodás, hogy a természetes szülés közelebbi kapcsolatot eredményez anya és gyermeke között, az anyatejes babák pedig okosabbak, mint a tápszeres társaik. Egyedül Norbi, a párom volt az, aki nem ítélkezett, csak ott volt mellettem és segített mindenben, amiben tudott. Főzött, bevásárolt, takarított, és könyörgött nekem, hogy ne küzdjek tovább a szoptatással, mert felemészt.”
fotó: Gálos Viki
Nem kell ebbe beleőrülni!
Patrícia rájött, párjának igaza van, ráadásul, ha mindig feszült és ideges a társadalmi és közvetlen környezete vele kapcsolatos elvárásai miatt, annak látja csak igazán kárát a kis Evelin. A tökéletes anyakultusszal kapcsolatban azonban nem tudott féket tenni a nyelvére, és úgy érezte, el akarja mondani más anyukáknak is, hogy nem kell ebbe beleőrülni, lehet másként csinálni. „Indítottam a YouTube-on egy videoblogot, amiben mesélek a várandósságomról, a szülésről, a szoptatás nehézségeiről, a babás mindennapokról. Mindezt nyersen, őszintén – mondja Patrícia. – Nem az a célom, hogy elvegyem a nők kedvét a babavállalástól. Sokkal inkább az, hogy aki még előtte van, tudja, mire számítson, aki pedig utána, azt kézen foghassam és elmondhassam neki: figyelj, nekem is nehéz, nem vagy egyedül. A helyett, hogy a játszótéren egymást idegesítjük azzal, hogy az enyém előbb indult el, fordult az oldalára, hamarabb mondta ki, hogy anya, inkább támogassuk egymást! Szervezzünk megértő baba-mama köröket, ahol kibeszélhetjük a nagyon is hasonló gondjainkat, legyen szó akár a fogzási nehézségekről, akár a szülés utáni normális házasélet visszaállításáról. Annyi erővel, amennyivel egymásban építjük a komplexusok falait, le is bonthatjuk őket. Mondjuk ki együtt: igen, anyának lenni nem csak habos-babos boldogság, hanem olykor szenvedés is. Ettől még nem szeretjük kevésbé a gyerekeinket! Nem leszünk kevesebbek. Biztos vagyok abban, hogy a címlapsztár anyukák is pokolba kívánják olykor a pelenkákat, csak nem teszik ki a kirakatba, mert az rossz fényt vetne rájuk. Én nem bánom a rossz fényt, mert így érzem magam őszintének és emberinek.”
fotó: Gálos Viki
Már nem akar megfelelni másoknak
Patrícia és Evelin videoblogját, azaz a Lini & Mommy YouTube csatornát napról napra egyre többen követik. A fiatal anyuka úgy érzi, a mindennapjaik és a gondolatai rögzítésével, közlésével célt talált magának, ami által sokkal könnyebb elviselni a sokszor beszűkült kisgyermekes létet. „Egyre több édesanya ír nekem a vlog kapcsán – meséli Patrícia. – Jó érzés, amikor azt mondják, ők is ugyanezekkel a problémákkal szembesülnek nap, mint nap, és szuper, hogy én ezeket kimondom, mert ettől kevésbé érzik rosszul magukat, ha valami nem sikerül nekik tökéletesen. Van, hogy tőlem kérnek tanácsot, ami kissé zavarba ejtő, de azért a saját tapasztalataim alapján próbálok nekik segíteni. Mióta elengedtem a késztetést, a görcsösséget, hogy minden elvárásnak megfeleljek édesanyaként, sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Büszke vagyok arra, hogy van egy örökösen mosolygó és csacsogó kétéves kislányom, ami élő bizonyítéka annak, hogy jó úton járok! Ezt az utat szeretném megmutatni a blogomon és a vlogomon minél több édesanyának!”
Szurovecz Kitti
