nlc.hu
Magyarország kúl
Ingyen lakhatsz egy somogyi faluban

Ingyen lakhatsz egy somogyi faluban

Gadány egy apró Somogy megyei zsákfalu. Korábban kilencszáznál is többen éltek itt, mára alig 300 lakosa maradt. Ahogy a falu lakói megöregedtek,

Gadány egy apró Somogy megyei zsákfalu. Korábban kilencszáznál is többen éltek itt, mára alig 300 lakosa maradt. Ahogy a falu lakói megöregedtek, egyre több gyümölcsös maradt gazosan, a szőlőhegyek elnéptelenedtek, az állattartás is megszűnt gyakorlatilag.

 

A falu első embere, Ősz János András azonban fejébe vette, hogy visszacsábítja a fiatalokat a településre. A sonline.hu-nak nyilatkozó polgármester szerint a faluban egyre több külföldi vesz házat, de lenne hely a fiataloknak is. Épp ezért keresik a pályázati lehetőségeket, mert 20-30 millió forintból már 4-5 házat vehetne a település és fel is tudnák újítani.

„Vagy a helyi fiataloknak ajánlanánk fel, vagy meghirdetnénk, hogy nem kérnénk lakbért sem a beköltözőktől, de vállalják, hogy a lakbérnek megfelelő összeget félreteszik. Az összegből öt év után megvásárolhatnák az épületet” – mondta a sonline-nak Ősz János András, aki abban reménykedik, a fiatal családok visszatérésével szakemberek is élnek majd Gadányban.

A szőlőhegyek között egy völgyben elterülő település próbál nyitni a falusi turizmus felé, miközben a vadászok is egyre gyakrabban szállnak meg a faluban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top