Magyarország kúl

Díjugratónk győzelemmel ünnepelte a 14-edik születésnapját Ausztriában

Méltán lehetnek büszkék a nemesbődiek: Ami nevű pónilovával Bosits Bíborka aranyérmes lett egy nemzetközi díjugrató versenyen.

A díjugratás az egyik legnépszerűbb lovas sport. Az ausztriai Lamprechthausenben rendezett CSIO versenyen nyolc nemzet lovasai vettek részt, hazánkból is több mint húsz versenyző indult. Köztük volt a nemesbődi Bosits Bíborka, aki ugyan már tavaly is részt vett a versenyen, de az még csak tapasztalatszerzésnek számított. Idén utoljára indulhatott Ami névre hallgató pónilovával.

Bíborka Amival egy korábbi versenyen

“A verseny napján anyukám lufikkal díszítette az istállót, mert aznap volt a 14. születésnapom. Este azonban a születésnapi torta már azt is jelentette, hogy én győztem a versenyen – mesélte Bíborka a Magyarország Kúlnak. – Hat éve lovagolok, ebből négy éve versenyszerűen, és Ami, a szürke póni a kedvencem. Nagy lovakkal is ugratok, de ő mégis más. Minden pálya után répával jutalmazom, akkor is, ha nem volt túl jó, mert az számít, hogy végigment, hogy megcsinálta. A verseny előtt kicsit izgultam, szerettem volna bizonyítani…”

Nagy lovon is ugrat

Bíborka nagyon szépen szerepelt, a családja, és Mráz Tamás edző is büszke lehet rá. A lovaglást Vépen kezdte a vas megyei lány, de ma már a család farmján, nemesbődön gyakorol minden délután – rossz időben a fedett részen.

Amikor nincs verseny, akkor is sokat együtt van kedvenc lovával

“Amikor a tiszteletkörömet róttam, hirtelen meghallottam, hogy a Happy Birthday című számot játsszák. Kiderült, hogy  a nővérem, Boglárka árulta el a bíróknak, hogy aznap ünneplem a szülinapomat. Ennél szebb ajándékot elképzelni sem tudok. Idén még két Grand Prix versenyem lesz, az egyik Balatonvilágoson, a másik Bábolnán, és lesz még egy póni EB-m is” – mondja.

Bíborka ugrat:

Galériák, lovakról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top