nlc.hu
Magyarország kúl
Mascarponés túrókrém sós karamellel – ez lett az év fagyija

Mascarponés túrókrém sós karamellel – ez lett az év fagyija

Balmazújvárosi fagyi nyerte el az Év Fagylaltja címet a hétvégi, szegedi megmérettetésen. A zsűrinek nem volt könnyű dolga: közel százféle ízt kóstoltak meg.

Az idei Év Fagylaltja versenynek a tavalyihoz hasonlóan a szegedi Klauzál téri Virág cukrászda adott otthont, de mivel 94 fagyi versenyzett a címért, kénytelenek voltak a szervezők a jól megrakott hűtőpultokat a tér közepére kitelepíteni. Korábban írtuk, hogy jalapenós és tequilás ízek is vártak zsűrizésre, a cukrászok Perverzió és a Szotyoládé fantázianevekkel is próbálkoztak, de végül a balmazújvárosi Eszenyi Ferenc mascarponés túrókrém sós karamellel elnevezésű jeges édessége lett a legnépszerűbb mind közül.

A 2014-es versenyen így kóstolt a zsűri.
MTI Fotó: Bugány János

A Délmagyar helyszíni beszámolója szerint volt „mentes kategória” is, amelyben a budapesti Frer Cukrászda fagylaltja nyert, a második kategóriában pedig a budaörsi Andok Tamás krémsajt fagylalt sós tejkaramellával és sült almával ízkáosza lett a legjobb.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top