Ők voltak az utak királyai a nyolcvanas években

A 100 folk celsius egy teljes dalt szentelt a szüleink hajtotta keleti autóknak, ez lett a Tifitöfi, aminek szövege és hangulata tökéletesen visszaadja a nosztalgia megszépítette időket. Gyerekülés sehol, átforrósodott műbőr üléshuzat viszont sokfelé.

De jó ülni a Wartburgban
Olyan szépen pöfékel
Amerre jár a környéket
Elárasztja tömjénnel

Fotó: Fortepan

Hihetetlen volt már gyerekkorunkban is, de a keletnémetek kétütemű autói a konstruálásukkor, azaz az ötvenes években roppant korszerűek voltak. Csak aztán a nagy szocialista gazdaságban úgy maradtak, mivel nem tartották fontosnak a fejlesztésüket. A papírjaguárnak is csúfolt, duroplaszt karosszériás Trabant az igazán kispénzűek szükségmegoldása volt, bár megbízhatósága köré legendák szövődtek. A nagyobbik kétütemű, a Wartburg azonban kifejezetten tágas volt, ezer köbcenti alatti motorjával is viszonylag dinamikus, így családi használatra is bevált. A kormányváltó megszokást igényelt, és mai szemmel nézve ütközésbiztonsága sem volt, mégis számos szép emlék kötődik jellegzetes, fémes hangjához.

De jó ülni a Zsigában
Mert ha végre beindul
Apa olyan boldog lesz
Hogy majdnem belebolondul

Fotó: Fortepan

A Zsiga, azaz Zsiguli a nyolcvanas években már Lada volt, igazi presztízsmodell. Az olaszoknál erős volt a kommunista párt, ezért adott volt, hogy a szovjetek tőlük vegyék népautójuk licenszét. És bár valamennyi tajgaálló Lada a 124-es Fiatra épült, az ezerkettes a dolgos kispolgárok, hivatalnokok autója volt itthon, míg az Ezeröcsi, azaz az ezerötös igazi prémiumterméknek számított – nem is beszélve a máig visszasírt Niváról. Az oroszoktól, amolyan Lada-pótlékként jött még a jellegtelen Moszkvics, de azzal nem nagyon tudtunk mit kezdeni, egészen kicsi szubkultúra tudhatta magáénak, valamint a kicsi Zaporozsec, amiben a legendával ellentétben nem tank-indítómotor dolgozott.

De jó ülni a Skodában
Lassan megy, mert óvatos
A hátulja csörög-csattog
Mert szegény farmotoros

Fotó: Fortepan

Folyton felforrt a motorja, a könnyű eleje állandóan elpattogott az úton, mégis sok család szerette a farmotoros Skodákat. Csomagtartója nem nagyon volt, csak az orrában egy kicsi, meg a hátsó ülések mögötti rejtekhely, de boxeresen duruzsoló hangjával és a többihez képest jó csehszlovák minőségével egészen komoly autó benyomását keltette. Még kisbusz is volt belőle a tanácselnökök kompániájának. A magyar ember nem felejt, és eszerint mi sem bizonyítja jobban a márka nyolcvanas évekbeli itthoni sikerét és jó hírét, minthogy napjainkban is az eladási listák élbolyában van a Volkswagen által feltámasztott, modern Octavia.

De jó ülni a Dácsiában
Az egész család élvezi
Az egyik héten összerakja
A másik héten szétszedi

Fotó: Fortepan

A románok Daciája egy másik történet. A legrövidebb idő alatt lehetett hozzájutni a Merkurtól, azonban mindenki családjában vagy rokonságában keringenek rémtörténetek a menet közben széteső kocsikról, a gyárban meg nem húzott csavarokról – a Daciának még „átkosban” is csapnivaló volt a minősége, pedig jó autóról mintázták, ezt a típusú Renault-t szerették a franciák a hatvanas években. A Dacia egyébként kényelmes volt, tágas, és talán még pofás is. Közeli rokona, az ARO kisteherautó érdekes módon sokkal jobb volt, mintha nem is ugyanabban az országban készítették volna.

De jó ülni a Kispolszkiban
Legalábbis anyának
Mert ha ő már beleül
Nem jut hely a családnak

Fotó: Fortepan

A Kispolák. Általában második kocsiként szolgált a tehetősebb szocialista háztartásokban, legtöbbször anyu használta, ahogy a dalszöveg is mondja, a család nem fért bele. Eredetije, a Fiat 500-as kockásra modernizált változata került a lengyelekhez licenszmodellként, gyakorlatilag teljesen megegyezett azzal a Kispolszki, csak azt is úgy felejtették. Nagytestvére, a Nagypolszki ritka madár volt mifelénk, akárcsak a Polonéz. Ma már egy kisebb robogóban több lóerő van, mint a Kispolszkikban volt, szám szerint 23. A Trabant 26 lóerővel büszkélkedett.

A munkásosztály

A családi és második járgányok mellett ne felejtkezzünk el a nyolcvanas évek igavonóiról sem! A kenyeret lengyel Zukkal (ejtsd: Zsuk) hordta a pék, a mentők szintén polák Nysával szirénáztak. A szobafestők és egyéb szakik előszeretettel használtak kétütemű Barkast, esetleg UAZ furgont. Exkluzív személyszállításra az említett Skoda mikrobuszon kívül volt Latvia, nagyobb társaságoknak Robur, de Volga limuzin sem volt nagyon magánhasználatban. A nagyobb melókat IFA-val, esetleg ZIL-lel vagy KAMAZ-zal bonyolították. És ne menjünk el szó nélkül minden osztálykirándulások elmaradhatatlan csapatszállítójáról, az Ikarus 200-as sorozata mellet se. Bár, hála a BKV-nak, ennek élményével még ma is gyakran találkozhatunk.