Magyarország kúl

Most már a magyarok is ott vannak a sajtvilág elitjében

A Sajtmesterek Nemzetközi Céhe most először magyarokat is a tagjai közé választott. Ez hatalmas elismerésnek számít a szakmában, a gesztus egyúttal azt is jelenti, hogy Gábossy Ádám és Gábossy Árpád sokat tettek a sajtkultúráért.

A SZEGA Camambert Kft. két vezetőjét, Gábossy Ádámot és Gábossy Árpádot választották meg a Guilde Internationale des Fromagers, azaz a Sajtmesterek Nemzetközi Céhe tagjának. Gábossyék megkapták a jogot arra, hogy a nemzetközi szervezet Magyar Páholyát megalapítsák.

„Hatalmas öröm ez számunka, hiszen a Sajtmesterek Nemzetközi Céhe a világ legnagyobb, a sajtok népszerűsítésével foglalkozó szervezete, amely kizárólag olyan személyeket választ tagjai közé, akik sokat tettek a sajtkultúráért. Büszke vagyok, hogy az édesapám által alapított, egy ideje általam vezetett, elsősorban a sajtokra és ínyenc élelmiszerekre fókuszáló cégünk megfelelt a szervezet szigorú kritériumainak” – fogalmazott Gábossy, és hozzátette, hogy valószínűleg azért figyelt fel rájuk a céh, mert már négy éve ők rendezik meg a Nemzetek Sajtversenyét.

A magyarok egyébként idén a Mondial du Fromage sajtversenynek is szereplői, hétfőn este derül ki, hogy a 600 résztvevős, nemzetközi megmérettetésen, amelyen Brazília és Japán is először mutatkozik be, hogyan szerepelnek Gábossy Ádámék. Ha sikeresek lesznek, akkor ezzel egy jó időre kijejölik a magyarok helyét a világ sajttérképén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top