Magyarország kúl

Több mint tízezer ember úszhatja át idén a Balatont

Tízezernél is több indulót várnak a szervezők idén a 35. Balaton-átúszásra, amelyet július elsejére hirdettek meg. Még nem késő jelentkezni!

Az 1979-ben indult, és régóta közkedvelt eseményt mindig közismert és többszörös Balaton-átúszó sportemberek népszerűsítik: így idén Risztov Éva, a 10 kilométeres nyíltvízi úszás londoni olimpiai bajnoka, Erdei Zsolt korábbi profi bokszvilágbajnok és Mányoki Attila, a nemzetközi hírű ultramaratonista úszó is nevüket adták a nagy balatoni kalandhoz.

Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerint idén tízezernél is több lelelkes úszót várnak az 5,2 kilométeres táv teljesítésére, de a jövőben szeretnék, ha néhány éven belül a résztvevők száma elérné a 15 ezret.

A 34. Balaton-átúszás résztvevõi rajtolnak Révfülöpnél 2016. július 2-án. Középen Risztov Éva nyíltvízi olimpiai bajnok úszó.
MTI Fotó: Varga György

Az idei kihívást vállalók július első napján Révfülöpnél szállnak vízbe, és átúsznak Balatonboglárra. Biztonságukra másfélszáz – vitorlás, kishajó és motorcsónak alkotta – úszófolyosó felügyel, emellett cirkáló vízirendőrök figyelik és ellenőrzik folyamatosan az úszókat. A teljesítendő szakasz egyharmadánál, felénél és kétharmadánál mentőhajó fog horgonyozni. Az első próbázók reggel 8, az utolsók pedig várhatóan délután 2 órakor rajtolnak majd el.

A Balaton-átúszásra – amelynek főszervezője a Budapest Sportiroda (BSI) – az előnevezés már elindult, de az online jelentkezés mellett a helyszínen is lehetőség nyílik a regisztrációra. A részvétel feltétele az egy hónapnál nem régebbi, vagy a helyszínen kiállított orvosi igazolás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top