Jó napot kívánok, Péter vagyok, én érlelem itt a banánt!
Én embert a banánjaira – vagy bármire – olyan büszkének rég láttam, mint Pétert, a Nagybani Piac banánérlelő mesterét szerda este, a Múzeumok Éjszakájának mintájára szervezett Piacok Éjszakáján, amikor végre megmutathatta a turnusokban érkező közönségnek, hogy a banánérlelés legalább akkora művészet, mint a sörfőzés vagy a borkészítés. Ritmusról, időzítésről, törődésről szól.
Látványosnak mondjuk nem túl látványos: állnak a banánok egymásra pakolva, dobozokban, a 14 fokban, és szép csendben érlelődnek. 14 fok, pontosan ennyi kell, ennyit a szólás-mondás banánérlelő hőségéről. A jó banán érkezésekor még bőven zöld, a kamrákban egy darabig hagyják akklimatizálódni, majd fél órára megküldik gázzal, hogy beinduljon a mesterséges érés.
A nitrogén-dioxid ugyan mérgező, színtelen-szagtalan gáz (“ha most megnyitnám, simán lehet, hogy innen már nem mennénk ki” – magyarázza Péter diadalittas mosollyal), de a banán íze nem változik meg tőle, és természetesen mérgező sem lesz.
Vigyázni kell, mert ha túl hideg a levegő, a banán “megfázik”, és barna, pöttyös lesz – finomnak ugyan finom, de azt már nem viszik. Menet közben variálni már nem szabad, ugyanis – és itt jön a piacok éjszakájának legerősebb mondata –
ha egy banán egyszer beindul, azt megállítani már nem lehet!
Az innen kikerülő banánok éppen csak érettek, így mennek a kereskedőkhöz, ahonnan az élénkzöldtől a sárgáig a legkülönbözőbb állapotban kelnek el, erre nincs szabály, ízlés dolga ez, “én inkább a sárgát szeretem, de a barátnőmnek pont a zöldebb jön be”.
Még órákat töltenénk Péterrel, de menni kell, a Piacok Éjszakájának turistabusza nem vár, igaz, a banánérlelőn kívül csak két programpont van, az Élelmiszerbanknak főző celebek…
…és az egzotikus gyümölcsök épülete.
A többi: szabadfoglalkozás a Nagybanin, a huszonöt éve a saját szabályai szerint, kőkemény, hierarchikus rendben működő óriáspiacon. Kihasználjuk.
Fél tíz van, a piacosok műszakjának vége, kezdődhet a pakolás, de előtte még szusszannak egyet, ahol csak tudnak: ki a műanyag székén, ki a furgon platóján, ki fekve, ki ülve. A színpadon buli van, a piacra ebből legfeljebb a zene jut el, egyébként teljes a béke, a fényképezőt sem hessegeti el senki.
Íme, a nagybani késő esti, éjjeli arcai: