Magyarország kúl

Keresik Magyarország legjobb fürdőjét

Online közönségszavazáson lehet voksolni az ország legkedveltebb fürdőhelyeire. A harmadik alkalommal megrendezett versenyben 200 hazai fürdő három kategóriában indul a szavazatainkért. Miskolctapolcát kell megelőzni.

A termalfurdo.hu a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával ismét meghirdette az Év fürdője versenyt. Az augusztus végéig tartó megmérettetésen való részvételnek csupán annyi a kritériuma, hogy a magyarországi fürdőben legalább egy olyan medence legyen, ami nem úszó- vagy tanmedence.

Tavaly több mint 150 ezren szavaztak, a szervezők idén 200 ezer szavazóra számítanak. A megmérettetés célja, hogy felhívja a figyelmet Magyarország termálvízkészletére, amely az 5. legnagyobb a világon: sehol máshol nincs ilyen magas hőmérsékletű és egyben ennyi különböző betegség kezelésére, megelőzésére alkalmas termál- és gyógyvíz.

Az Év fürdője 2016-ban a közönségszavazatok alapján a Miskolctapolca Barlangfürdő lett, az Év feltörekvő fürdője címet egy évvel ezelőtt a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő kapta, a Helyiek Kedvenc Fürdője 2016 cím a Baranya megyei Orfű Aquaparké lett.

Idén a legjelentősebb folyamatban lévő fürdőfejlesztések közé tartozik a Bükfürdői, ahol „tenger alatti vízi világ” épül, vagy a csillaghegyi, ahol pedig 3 milliárd forintból valósítanak meg egy hétszintes fürdőt. Harkányban a tavalyi csúszdaépítés után újabb beruházások várhatóak, de új családi zóna lesz a makói Hagymatikumban, és tovább fejlesztik a Miskolctapolcai Strandot is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése