A helyszín Zabar község, Nógrád megye, a szlovák határtól nem messze. Zabart olyan települések veszik körül, mint Istenmezeje vagy Domaháza (felkészül: Kissikátor). A Tarna folyó völgyében járunk, a község – 2015-ös adatok szerint – 428 fős lakosságából viszont alig látni valakit az utcán.
Zabar nem egy egységes részből áll, hanem több kisebb házcsoportból, amelyek között a kanyargós műút jelenti a kapcsolatot. Bárkányitanya, Hegyesbükkpuszta, Kútágapuszta, Malomútpuszta, Szőlőalja, ezek mind a település részei, mintha csak a temetőnek is helyt adó domb köré rendeződtek volna a házak.
A helyiek számára nem idegen a leghidegebb magyar település után érdeklődő újságírók látványa. “Szoktak jönni, persze, a tévétől is jönnek minden évben” – mondta egy járókelő, akinek nagyon megörültünk, miután az érkezésünket követő fél órában egyetlen embert sem láttunk az utcákon.
Egyedül az ismert sárga, mélyhűtött termékeket kínáló autó zenéje hallatszik, hiába, ahol Family Frost van, ott minden van.
A hőmérséklet egyébként, leghidegebb település ide vagy oda, két fokkal magasabb volt, mint amikor elindultunk a szerkesztőségtől, igaz, legalább kellemes szél fúj, az égen pedig bárányfelhők jönnek-mennek, fotós kollégám legnagyobb örömére.
“Valóban, nálunk van a leghidegebb, mert Zabar egy úgynevezett fagyzugban fekszik – mondta egy kerékpárját toló hölgy. – Nem ritka, hogy a fűtési szezon már augusztusban megkezdődik.”
Ezt nehéz elhinni a dörgő júliusi napsütésben, de nem kételkedünk, főleg, mert a buszmegállóban, de az ABC-előtt is közérdekű A4-es lapokon tájékoztatják a lakosságot az extrém hőség elleni védekezés lehetőségeiről.
“Én már 40 éve élek itt és hát igen, nálunk hideg van – mondta mosolyogva özvegy Radics Szilveszterné. – Most borzasztó a meleg, én amúgy is a kicsit szelesebb időt szeretem.”
“Hát látod, nincsenek is kint az emberek az utcán” – ezt már egy fiatal pár egyik tagja mondja a buszmegállóban. Erik és Marietta is bólogatnak, amikor megkérdezzük tőlük, hogy igaz-e, hogy már augusztusban be kell fűteni. “Esténként már rendesen lehűl a levegő” – teszi hozzá Erik, miközben az ölében a kis Valentin próbálja valahogy kibírni a meleget, fejét az Erik pólóján látható tetovált gengsztercsaj homlokán nyugtatva.
“Sajnos ez nem túl előnyös, a növények, a rózsák szinte mindig elfagynak – mondja Szondi úr, a helyi ABC-ben, megemlítve, hogy néhány éve júniusban éjszaka fagypont alá is lehűlt a hőmérséklet.”
Megállunk az Öcsi presszónál, ám itt a pultos hölgy csak a fejét ingatja, nem idevalósi, ezért nem igazán ismeri a helyi időjárási viszonyokat. “Azért, ha itt maradok estére, mert elhívnak bográcsozni, akkor lehet érezni, hogy hamar hűvös lesz” – mondja. Megcsodáljuk a söralátétekből és vázaként átértelmezett, kidíszített energiaitalos dobozokból álló “házioltárt”, majd lassan elkezdünk készülődni az indulásra.
A falu határában még megállunk egy buszmegállónál, ahol egy idősebb úr, feltehetően az unokájával várja a menetrendszerinti járatot. “Fogós telek szoktak itt lenni, mínusz 20-ig is lemegy a hőmérséklet, de nemrég volt mínusz harminc is.” Bár ő is évtizedek óta zabari lakos, sajnos sokkal többet nem tudunk meg tőle, mert ekkor befut a busz és el kell búcsúznunk.
Tény, hogy hideget nem nagyon találtunk Magyarország leghidegebb településén, szépséget azonban annál többet. A zöld dombok között megbúvó községet érdemes felkeresni, igaz, a kánikulában senki ne számítson fagyoskodásra. De megígérjük, megnézzük télen is és arról is beszámolunk majd.
