Magyarország kúl

Mi az a gundi? Nézd meg, mert hat született belőle az állatkertben

Négy évvel ezelőtt még csak nyolc volt az afrikai rágcsálókból a budapesti állatkertben, ma már 18-an vannak a csapatban.

Gyermekáldás volt a gundiknál, ezeknél a bájos, Afrikában őshonos, fürge mozgású rágcsálóknál. Összesen hat kölyök cseperedik náluk. Aki látni szeretné őket, annak az állatkerti Varázshegybe, azon belül is a Kolónia galériára érdemes ellátogatnia – számolt az eseményről a Fővárosi Állat- és Növénykert.

A Nagyszikla belsejében kialakított Varázshegy egyik legérdekesebb állatfaja a gundi. Az Afrikában őshonos rágcsáló 2013 óta látható a budapesti állatkertben.

Eredetileg nyolcan voltak de rendszeresen újabb és újabb kölykökkel bővül a csapat, így a gundik ma már 18-an vannak.

Pedig a szaporulat egy része más állatkertekbe került, és az eredeti nyolc állatból sincs már velünk az összes, hiszen az érkezésük óta már majdnem egy „gundiöltőnyi” idő telt el.

A legutóbbi kölykök június végén, illetve július elején születtek: összesen hat apróság három különböző anyától. A gundiknál a nőstények szűk két hónapig vemhesek, az utódok száma pedig ellésenként egy és három között szokott lenni. A fiatalok legkésőbb egyéves korukig el is érik az ivarérettséget és a kifejlett méretet. Élettartamuk akár az öt évet is elérheti.

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top