Magyarország kúl

Marlene és Dietrich remekelnek az utódnemzésben

A Fővárosi Állat- és Növénykert két kaffer szarvasvarja igazi sztároknak számítanak a park állatai között, már ami a sikeres családalapítást illeti. A Marlene és Dietrich (sic!) névre hallgató madarak nászából már több fióka is született.

A Kelet-, Délkelet- és Dél-Afrikában őshonos kaffer szarvasvarjak (Bucorvus leadbeateri) a budapesti állatkertben a zebrák szomszédságában láthatók. Marlene és Dietrich az utóbbi időben kíváló szülőknek bizonyultak: az elmúlt bő fél évtizedben négy fiókát neveltek fel sikeresen. Közülük egy madár 2012-ben egy holland állatkertbe került, egy másik felcseperedett fióka 2014-ben Debrecenbe utazott, kettő pedig nemrégiben lett a Győri Állatkert lakója.

Marlene és Dietrich idei fiókája januárban kelt ki a tojásából, és most már a látogatók is láthatják az új jövevényt a kifutóban. Azt egyelőre az állatkert még nem tudta megállapítani, hogy a fióka milyen nemű, ez ugyanis ránézésre nem látszik, a szakemberek legegyszerűbben a tollból vett minta laboratóriumi vizsgálata nyomán tudjuk majd megmondani. Így egyelőre a fiókának nincs neve se.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése