Magyarország kúl

Brillíroztak a magyar diákok a matematikai olimpián

Rio de Janeiróban rendezték meg az idei, 58. nemzetközi matematikai olimpiát, amelyről a magyar diákválogatott egy rakás éremmel – köztük két arannyal is – térhetett haza. A 22. helyen végeztek a mieink.

Összesen 600 résztvevővel 111 ország vett részt az 58. matematikai olimpián  Brazíliában, amelyet előző héten rendeztek meg. Az első kilenc helyet – a negyedik Egyesült Államok kivételével – kizárólag ázsiai országok szerezték meg: a dél-koreaiak hat aranyéremmel végeztek az első helyen, Kína 5 arannyal és 1 ezüsttel lett a második, Vietnam pedig 4 arannyal, 1 ezüsttel és 1 bronzzal állhatott fel a dobogóra – írja az MTI.

Archív fotó a 2011-es olimpiáról.

A magyar diákok sem jöttek üres kézzel haza, sőt a 22. helyen végzett magyar csapat két arany-, egy-egy ezüst- és bronzérmet húzott be. Aranyérmes lett Gáspár Attila, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákja és Borbényi Márton, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulója.

Ezüstérmet szerzett Williams Kada, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulója, bronzérmes Baran Zsuzsanna, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákja. Csapatvezetőjük Pelikán József matematikus és Dobos Sándor, a Fazekas Mihály Gimnázium matematika tanára volt.

Érdekesség, hogy a versenyen részt vett Bassár el-Aszad szíriai elnök legidősebb fia is, a 15 éves Háfez el-Aszad, aki az egyéni versenyben az 528. helyen végzett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése