Magyarország kúl

Idén is rekord lehet a balatoni kompok forgalmában

Jóval hamarabb köszöntötték ebben az évben a félmilliomodik utast, és a tavalyihoz hasonlóan jó évre számítanak.

Dinamikusabban nőtt az idei évben a Balatoni Hajózási Zrt. kompjáratainak forgalma, mint 2016-ban. Ez abból is látszik, hogy már július végén köszöntötte a társaság félmilliomodik utasát. Tavaly erre csak augusztus közepén került sor.

A szerencsés utas kilétére július 24-én a helyszínen derült fény: Turbucz Ferenc és felesége a hétfő délelőtti 10 órás kompon vehette át a BAHART 50 ezer forintos Joker kártyáját, mellyel több hajózási lehetőséget is kipróbálhatnak a Balatonon következő év végéig. A szerencsés nyertes Ócsáról érkezett és éppen nyaralás alatti kirándulásra indult az északi partra.

Tavaly egész évben több mint 1,1 millióan közlekedtek komppal Szántódrév és Tihanyrév között.

Ezzel 14 éves rekord dőlt meg, és idén is hasonlóan jó eredményre számítanak.

Július 17-ig mintegy 450 ezer utas kelt át a Balatonon komppal, pedig a jég miatt az első két hónapban nem jártak a hajók. Mintegy 150 ezer darab gépjármű használta a kompot, amely 10 százalékos növekedést jelent, és 12 százalékkal több volt eddig a kerékpár.

A kompnak nem csak a közlekedésben van szerepe, idén három koncertnek is helyet ad: a Stereo MC’s, az Alma együttes és a Tankcsapda lép fel a fedélzeten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése