Magyarország kúl

San Francisco is elájult Török Ferenc filmjétől

Folytatódik az 1945 című magyar film diadalútja Amerikában. A napokban a San Francisco Zsidó Filmfesztivál keretében mutatták be Török Ferenc rendezését, ami el is nyerte a zsűri tetszését.

Az 1945 Miami, San Diego, Toronto, Philadelphia, Portland és Pittsburgh filmfesztiváljait követően San Franciscóban is látható a napokban. A 14 országból 65 alkotást felvonultató 37. San Francisco Zsidó Filmfesztivál „központi” filmjeként (centerpiece) bemutatott magyar  produkciót a tekintélyes kritikusokat tömörítő San Francisco Film Critics Circle díjazta a fesztivál legjobb filmjeként.

A többek között Znamenák István, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Tasnádi Bence és Szabó Kimmel Tamás szereplésével készült 1945 világszerte szép sikerrel szerepel a filmfesztiválokon, korábban közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanic-on is, műsorra tűzte az Edinburgh-i, majd a jeruzsálemi filmfesztivál is, ahol a Yad Vashem Intézet díját nyerte el nemrég.

Az 1945-öt Magyarországon április óta 30 ezren nézték meg, és továbbra is műsoron van a budapesti és a vidéki mozikban.

A film korábbi díjairól itt talász cikkeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top