nlc.hu
Magyarország kúl
Magyar okospadokra figyel a világ

Magyar okospadokra figyel a világ

Már a nemzetközi sajtó is felfigyelt a magyar találmányra, a Platióra keresztelt környezetkímélő, okostérburkolatra, ezen belül is kifejezetten a budapesti Városháza Parkba kihelyezett napelemes padokért rajong a világ. A jövő Budapesten van.

A hazai és a nemzetközi média már tavaly lelkesen áradozott a magyar Platio nevű találmányról, amely tulajdonképpen egy olyan „térkövet” takar, ami a hulladékenergiaként elvesző erőforrásokat, mint például az emberi lépés, kerékpáros közlekedés,valamint a napfény és az éjszakai világítás energiáit hasznosítja.

Idén nyáron a Platio magyar fejlesztői innovációjukat a nagyközönség számára is kipróbálhatóvá tették azzal, hogy a budapesti Városháza Parkba mobiltelefon feltöltésére alkalmas okospadokat helyeztek ki, és a „zöld szigetre” már a Mashable magazin valamint az  Inhabitat  szaklap is felfigyeltek. A padok fából készült részét a Hello Wood gyártotta le, de ezúttal nem a belvárosi heverésző helyek izgalmas és ergonomikus kialakításán van a hangsúly, hanem azon, hogy beléjük van építve a napelemes Platio.

A pop up pihenőparkkal egyébként mindenféle szempontból barátságosabb környezetet teretmettek a Városháza elé: az okospadok mellett pingpong- és teqball-asztalokat, virágládákat is kihelyeztek, két tűzcsapot pedig ivókúttá alakítottak át, ami ebben a nagy melegben szintén nagyon jól jön.

A Platio csapata a padokkal a legnívósabb nemzetközi tájépítészeti magazin díjára is beneveztek, itt lehet szavazni a találmányukra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top