Magyarország kúl

Nagyszabású koncerttel emlékeznek Somló Tamásra a Szigeten

Nagyszabású koncerttel emlékeznek Somló Tamásra a Sziget fesztivál szerdai, mínusz egyedik napján 23 órától a Magic Mirror Sátorban. A tavaly elhunyt zenész dalait a Modern Art Orchestra előadásában lehet majd hallani.

A Sziget fesztivál támogatásával Somló Tamás ikrei, Pál és Dániel keresték meg a Modern Art Orchestra vezetőjét és trombitását, Fekete-Kovács Kornélt egy emlékkoncert-sorozat ötletével, amely Somló életművét nagyzenekari megszólalásban tálalja. Az öt évtizedes karriert átfogó számokat a MAO tagjai így ültették át big bandre.

„Kölcsönös tisztelettel és szeretettel figyeltük egymás munkáit, időszakosan dolgoztunk is együtt egészen a kilencvenes évek végétől. Az első közös munka akkor volt, amikor az LGT nagykoncertet adott a Felvonulási téren. Az elmúlt tíz évben többször előfordult, hogy eljött valamelyik fellépésünkre meghallgatni bennünket” – mondta Fekete-Kovács Kornél a tavaly elhunyt Somló Tamásról.

A szerda esti koncerten hallhatók lesznek dalok Somló  korai zenészéveiből, az Omega, a Non-Stop, a Kex együttes repertoárjából, és természetesen az LGT slágereit, valamint a szólókorszakának néhány számát is játsszák majd. A 17 szám között a Nem adom fel, a Gondolsz-e rám, az Ugye mi jó barátok vagyunk vagy A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián sajátos feldolgozását biztosan hallhatjuk majd.

A MAO nyolc tagja mellett Bornai Tibor, Gerendás Péter, Roy és Ádám kiegészülve Köves Miklóssal, a Piramis dobosával, Charlie, az Animal Cannibals, Geszti Péter, Tóth Vera és Gabi, Frenreisz Károly, Vitáris Iván, Fatma, Kama, Peter Ogi, a Blahalouisiana, Bródy János és a Somló-gyerekek is fellépnek majd.

Fekete-Kovács azt is elmondta, hogy az LGT-ből Presser Gábor, Karácsony János és Solti János időegyeztetési okokból nem tudnak részt venni a koncerten, de a tervek szerint ősszel lesz folytatás: november második felében az Akvárium Klubban már együtt fognak fellépni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top