Glass Animals
Az oxfordi pszichedelikus indie rockzenekar debütáló albuma alig három éve jelent meg, de a négytagú banda rendszeresen visszajár hozzánk, negyedik magyarországi fellépésük lesz a Szigeten.
Zaba című 2014-es albumuk fülledt, őserdei ütemei, az itt-ott r&b-s, hip-hopos elemekkel vegyített egyedi hangulata annyira betalált, hogy a semmiből váltak egy csapásra mindenhol keresett csapattá, és végigturnézták a legnagyobb fesztiválokat.
Tavalyi albumuk – amely a How To Be a Human Being címet kapta – folytatta az előző lemez által kijelölt irányt, de kevésbé álomszerű formában. A kisebb hazai klubkoncertek után pedig érdemes megnézni, mire képesek jóval nagyobb tömeg előtt a nagyszínpadon.
Dan Panaitescu Nagyszínpad, 17:45
Mac DeMarco
A 27 éves kanadai énekes-dalszerző, multi-instrumentalista zenész és producer harmadjára érkezik Budapestre, első magyarországi koncertjét még 2013-ban, pár száz ember előtt adta a Kuplungban. Aztán a 2014-ben megjelent Salad Days című második albumával elérte a világhír, rengeteg zenei magazin és blog év végi listájának az élén végzett a lemez, így 2016-ban már ünnepelt sztárként lépett fel az Akváriumban.
A hol folkos, hol dreampopos, máskor meg szörfrockos beütésű zenéjét kevésbe akkurátusan csak lötyögősnek vagy tingli-tanglinak nevezhetnénk, amihez egyszerű és őszinte szövegek kapcsolódnak. DeMarco megjelenése is ezt tükrözi: kimondottan üdítő, hogy a túldizájnolt sztárok mellett általában basic farmer+póló normcore szettben jelenik meg.
Mindenképpen meg kell nézni élőben, mert az könnyed dallamok hamar beszippantanak, és a kedvesen őrült DeMarco is nagyon szórakoztató. Nem ettől a műfajtól várnánk, de rendszeres nála a stage diving, szóval készüljetek a Szigeten is, hogy beugrik a tömegbe.
OTP Bank Színpad by A38, 22:00
Vince Staples
Bár visszatérő kritika, hogy a Szigeten általában olyan előadók lépnek fel, akik már túl vannak karrierjük csúcsán, a 23 éves Vince Staples erre az egyik legjobb cáfolat.
A 2015-ös Summertime ’06 című albumával tette le a névjegyét, a kritikusok a legegyedibb raplemezként méltatták abban az évben. Az idén június végén megjelent második koronggal is ugyanazon a színvonalon folytatta, a zenei hangzást pedig még inkább elvitte a kísérletezőbb, elektronikusabb irányba, olykor house-os, technós, grime-os beütésű alapokra tolja a szövegeket.
Ha kíváncsi vagy, hol tart a rap 2017-ben, ne hagyd ki.
OTP Bank Színpad by A38, 23:45
Flume
Hogy tovább erősítsük azt a szabályt, hogy kevés az aktuális fellépő a Szigeten, egy másik kivételt ajánlunk. Flume ráadásul erősen kötődik a korábban már említett Vince Stapleshöz: a 25 éves ausztrál srác a rapper albumának egyik producere volt, Vince pedig Flume egyik számában működött közre.
Ráadásul egymás után következnek az A38-sátorban, ami nemcsak azért jó, mert nem kell sehová sem menni a két koncert között – legfeljebb egy sörért –, hanem még az is előfordulhat, hogy a korábbi kollaborációk örömére beugranak egymás fellépéseire.
Flume-nak a tavaly megjelent második, Skin című albuma hozta meg a világsikert, és a popos EDM élvonalába emelte a polgári nevén Harley Edward Stretent. Készített remixet Lordenak, az Arcade Fire-nek és a Disclosure-nek, valamint 2017-ben Grammy-díjat kapott a legjobb elektronikus albumért.
Ha nem áll tőled nagyon távol ez a stílus, akkor valószínűleg nem fogsz csalódni még akkor sem, ha először hallod számokat.
OTP Bank Színpad by A38, 01:30
Major Lazer
A Diplo és Switch által életre hívott formáció annak köszönhető, hogy 2009-ben ketten voltak a producerei M.I.A Paper Planes című dalának, ami hatalmas siker lett. A kettős utána lett hivatalosan is Major Lazer, és folytatták a globális tánczenén belüli slágergyártást.
Bár Switch két évvel később elhagyta az együttest, a Diplo nemcsak saját lemezire nyerte meg az aktuális sztárokat az együttműködésre, hanem a popszakma legnagyobb neveivel is dolgozott együtt Beyoncétól Madonnáig.
Eközben készült pár igazán nagy nyári elektronikus stadionsláger, mint a Lean On vagy a Justin Bieber és MØ közreműködésével felvett Cold Water. Ezek talán elsőre egy kalap alá vehetők a David Guetta- vagy Calvin Harris-féle lakossági EDM-mel, ám a Majer Lazer náluk mindig is kísérletezőbb és kreatívabb volt.
Dan Panaitescu Nagyszínpad, 21:30