Magyarország kúl

“Nagyon jó a buli, csak az a lyuk ne lenne a K-Hídnál”

Kivételesen reggel mentünk a Szigetre: együtt ébresztettük a mozgássérülteket a külön nekik kialakított kempingben. Ilyen az élet a fesztiválon kerekesszékben.

Akárcsak az egész Szigeten, itt is kilenc körül kezdenek mozogni az első sátrak. Akárcsak az egész Szigeten, ők sem maguktól kelnek, hanem a szippantóautók zajára és szagára, illetve az ekkor aludni térő partizók beazonosíthatatlan fonémákkal előadott csatakiáltásaira. Pedig ez lenne az első reggel, amikor nem a meleg kelti őket. Vasárnap van, húsz fok. Álmos arcok kukucskálnak a sátrakból, általában jelezniük sem kell a konduktoroknak, jönnek ők maguktól segíteni.

Ami ezután jön, csak az nem olyan, mint a Sziget többi részén. Legalább két segítő kell, hogy kiemeljék az Easy XS tábor és kemping mozgássérült lakóit a sátrukból, felöltöztessék és betegyék őket a kerekesszékükbe, vagy fel a speciális biciklijükre, ki hogy oldja meg.

“Szerencséd van, most kel Bence”, mutat Zsolnay Dóra konduktor egy mozgolódó sátorra, amelyben Akli Bence, a tábor éppen hogy nagykorú sztárja lakik: imádja a Szigetet, a Mozduljunk ki!-nek hála már hetijeggyel nyomja, haza sem megy (Óbarokra kicsit nehézkes is lenne) szerdáig. (Nem véletlenül találták meg egymást tavaly Kempf Zita újságíróval és Kálló Péter fotóssal.) Ja, mellesleg izomsorvadásos.

Dóra Teofilaktu Alexandra konduktorral közösen táboroztatja és szervezi össze a mozgássérült fesztiválozókat, most második éve, a Mozduljunk ki! kezdeményezés részeként. Ez persze nem azt jelenti, hogy az össztársadalomnak megfelelően reprezentálják magukat a kerekesszékesek a Szigeten, de már az is kész csoda, hogy vagy húsz hetijegyes nyugodtan, a rájuk figyelő szakemberek között, mégis szabadon fesztiválozhat. Ez önmagában is kisebb forradalom, az pedig, hogy a média is rájuk figyel, talán elég lesz arra, hogy akadálymentesítsék a teljes Szigetet. A szándék persze megvan, a kivitelezésben még vannak hézagok. Szó szerint.

Két segítő “rakja össze” Bencét, aki inkább a fényképezőtől jön zavarba, mint az őt emelgető-öltöztető sudár nőktől. A nadrágja amúgy éppen szárad, sebaj, a kilencvenes évek elejét idéző párducmintás takaró, amit helyette kap, úgyis sokkal rajosabb. Hiába hinnénk azt, hogy egy kerekesszékesnek még pokolibb a negyven fok, mint az egészségeseknek, Bence nem könnyebbült meg a hidegfronttól. “Imádom a meleget, és törölgetni egyébként is könnyebb magam, mint beöltözni.” Amíg beszél, végig az eget kémleli.

Duchenne-féle izomsorvadás – mutat a lábaira a szintén nehezen mozgó kezeivel. “Ez már elvileg csak rosszabb lesz, de nagy baj nincs, folyamatosan fedezik fel az újabb gyógymódokat.”

Oké, járni szerintem már nem fogok, de hát bármi lehet.

“Száz éve még elmebetegségként tartották nyilván – meséli Bence -, amikor megláttak egy ilyet, mint én, gyerekkorában bedobták egy intézetbe, hát persze, hogy megmaradt egy hét-nyolc éves szintjén”. Erről elég ennyi, partizni van itt, nem magát sajnálni; jobb kezénél a szék vezérlőpultja, bal kezében a Sziget-appos okosteló, megvan minden.

Két-három szigetkört bír ki a szék, ami nem sok, ezt tudja mindenki, aki végigbulizott már egy estét. Ennyi fér ki az akkuból, “a gyártó szerint bírná ez húsz kilométeren át is, de Magyarországon mindig ezeket az utángyártott szarokat rakják bele.” Elkelne tehát jó pár töltőpont.

Maga a Sziget egyébként meglepően jól bejárható kerekesszékkel, hiába sáros, hepehupás. Bence csak egy kisebb színpadot említ, ahol van egy áthatolhatatlan (és teljesen indokolatlan) huppanó. Ezen kívül minden együttest meg tud nézni, minden bulin képes csapatni, ott, ahol csak szeretné.

Ami viszont meglepő: van pár pont, ami kerekesszékileg még rosszabb mint tavaly. Nem a költségvetés kérdése ez, egyszerűen egy kis odafigyelés kellene, mondja Bence. Lehetetlen helyeken hagynak réseket, itt-ott kiáll a lécek széle, “látszik, hogy úgy építették meg az egész Szigetet, hogy egyszer sem volt ott kerekesszékes”.

A K-híd például kész horror, “a biztonságiak nem hajlandóak kiengedni az egyetlen kapun, ahol könnyen kigurulnánk”, a sínek még rendben vannak, a végén azonban van egy mélyedés, amelyet a járók oda sem figyelve átlépnek, kerekesszékkel viszont megoldhatatlan. “Csak annyi kellene, hogy egyszer körbejárják az egészet a szervezők egy kerekesszékessel, van belőlük elég.” Itt van például Bence, aki ezúton is ajánlkozik.

Ezzel együtt sem véletlen, hogy ez a második hetijegye. “Azt imádom a Szigetben, hogy politikamentes, mindenki külföldi, hát most itt minek uszítsanak? A pártokat eleve kitiltanám mindenhonnan.” (Veled vagyunk, Bence!) Az említett akadályokon átsegíti a tömeg, mindenki végtelenül aranyos, soha nem állják el direkt (önzésből, türelmetlenségből) az útját, átemelik, ha kell (pedig székkel együtt 170 kiló), a véletlenül legyalult cipőszéleket pedig véletlenül Bence karjára löttyentett sörrel bosszulják meg. Nincs ezzel baj.

A csajozás annyira nem játszik, a haverkodás annál inkább.

Etetnek, basszus. Én nem tudom, mi van, de a külföldiek folyamatosan etetnek.

“Nyilván nem akarják, hogy itt halj éhen”, veti közbe, Dóra, “hát ja, az nem lenne túl jó reklám”, szólal meg a Bencében élő profi marketinges. Nem baj, annál több pénz marad a jövő évi hetijegyre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése