A kállai kettős az egyik leghíresebb szerelmes táncballada, Kodály Zoltán egyenesen az egyik leggyönyörűbb magyar szerzeményként emlegette. A tánc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a mai Nagykálló városában született közel 400 éve, és az eredetéről szóló legendák szerint a tánclépéseket kínzások ihlették – rejtély, hogy mégis miként vált utána szerelmes tánccá, talán az lehet a megfejtés, hogy a szerelem is kínzó fájdalommal jár(hat).
Szeress és lépj
A kállai kettős azon kevés dramatikus táncok egyike, ami történetet mesél el: egy szerelmespár civakodását. A veszekedés azzal indul, hogy a lány számon kéri a fiút, mégis hova tűnt el: “Már két este el nem jöttél, talán a verembe estél?”. Ezután sokáig perlekednek egymással, majd természetesen újból szent köztük a béke, amit egy nagy mulatsággal meg is ünnepelnek.
A kissé komplex tánclépéseket, ahogy az lenni szokott, az öregek tanították a fiataloknak – ehhez kapcsolódóan pedig egy érdekes történet is fennmaradt a 19. századból. Állítólag a város egykor legügyesebb táncosa – aki már annyira idős volt, hogy nem bírt megállni a lábán-,
úgy mutatta meg a koreográfiát, hogy felkötözte magát egy gerendára, és a levegőben járta a kállai kettőst.
A tánc, mint kínzás
Szabolcs vármegye levéltárosa az 1800-as években jegyezte fel, hogy a Kállói vár (570 -709) várvédői által kitalált kegyetlen szórakozásból származtatható a tánc eredete.
Az oszmánok 1552-ben elfoglalták Szolnok várát, és ezzel megnyílt az út előttük Szabolcs vármegye irányába, ezért muszáj volt építeni egy palánkvárat Kállóban (később Nagykálló), amit 1554-ben végvárrá is minősítettek. Az őrség egyik fő passziója az volt, hogy a török, labanc foglyokat párosával egymáshoz kötözték és összevissza táncoltatták őket. Ha a rabok eltévesztették a lépést, akkor a lábukra mért korbácsütéssel büntették őket, ezért egy idő után úgy igyekeztek táncolni, hogy inkább a másik legyen a korbácsoló ember felől. A magyarok pedig ezt a fura ugrálást nevezték el kállai kettősnek.
Mások szerint a nagykállói börtönben volt egy olyan vallató pince, ahová meztelen lábbal zárták be a rabot. Az apró cella padlózata fatüskékkel lerakott gerenda volt, amin állni nagy fájdalmat jelentetett, ezért a rab az egyik lábán állt, míg a másikat felhúzta. A két lábát váltogatta egymással és ebből a lábváltogatásból született meg a kállai kettős.
Azt nem lehet tudni, hogy hogyan lett a kínzásból táncballada, pláne szerelmes tánc. De az bizonyos, hogy farsangkor Nagykállóban még mindig összekötöznek két embert, akik eljárják a kállai kettőst. Valamint a „majd eljáratom veled a kállai kettőst” szólás sem a szerelemre, hanem a büntetésre utal. Ezt a kifejezést a mai napig használják az Észak-Alföldön, ahol leginkább az anyukák szólnak rá így a gyermekükre, hogy nagy büntetés várható, ha azonnal nem fogadnak szót.
(Borítókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)
Forrás: A kállai kettős története , A kállai kettős igaz története, Kereskényi Miklós: A kállói vár inventáriuma 1664-ből, Nagykállóról, Gelencsér József jogtörténeti tanulmánykötete – A táncra kényszerítés és a tánc, mint szankció, Zeneszöveg
