Magyarország kúl

Jogerős döntés: újra kinyithat józsefvárosi Auróra

A VIII. kerületi közösségi- és szórakozóhelyet június 28-án azonnali hatállyal zárta be kerület.

A fővárosi kormányhivatal döntése értelmében akár már ma is kinyithatna a kerületi jegyző általa bezáratott közösségi és szórakozóhely, a VIII. kerületi Auróra – közölte a Magyar Helsinki Bizottság, a szervezet képviselte ugyanis az Aurórát az eljárásban. Hozzátették, nem volt ugyanis olyan büntetőeljárásokról szó, amelyek alapján törvényesen bezárathatták volna a helyet.

Schönberger Ádám, a házat működtető Marom Egyesület vezetője örül a döntésnek, és köszönetet mondott a Helsinki Bizottság jogi segítségéért.

Fotó: Neményi Márton

Június 28-án azonnali hatállyal bezáratták az Auróra utca 9. és 11. alatt bejegyzett Auróra közösségi házakat, az Auróra Kioszkot és az Auróra Kertet. A kerületi jegyző akkori indoklása szerint a kereskedelmi engedély hiánya, illetve a razzia után felmerült kábítószer-birtoklás gyanúja miatt zárták be a helyet.

A rendőrség június 10-én razziázott az Aurórában, akkor harminc rendőr vonult ki, tizenöt embert állítottak elő, csekély mennyiségű kábítószert találtak náluk.

Kapcsolódó cikk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top