Magyarország kúl

Változások lesznek a Mcdonald’s éttermeiben

A rendelés és a fizetés is megváltozik a hazai McDonald's egységekben. Kényelem, kényelem, kényelem.

Azt írja a VG, hogy októberben nyílik a McDonald’s első olyan hazai egysége, amely már a Jövő Élménye koncepció szerint működik, e célból a fővárosi Vörösvári úti éttermet alakítják át. A vállalat áprilisban jelentette be, hogy ettől az évtől átáll az új koncepció szerinti működésre, amely innovatív konyhai munkát és kiszolgálást, valamint interaktív digitális technológiával támogatott szolgáltatásokat jelent. Az ősszel további négy éttermet újít meg a cég, 2019 végére pedig az összeset.

Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

A HVG mindehhez hozzátette, hogy az interaktív felületeken a vendégek áttekinthetik a kínálatot, egyszerűen választhatnak a menüből, vagy akár megalkothatják a saját igényeiknek megfelelő szendvicset, sőt, akár a saját asztalukhoz is kérhetik azt.

Szintén digitális elem lesz a megújulásban, hogy a vendégek az interneten, akár mobilos alkalmazás segítségével is fizethetnek majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top