A címben nem mi ítélkezünk a Junkies teljesítményéről, ezt Szekeres András énekes mondta saját magáról/magukról (konkrétan így: alulmúlom az átlagot, de az élet egy múló állapot)1997-ben, amikor tök komolyan vettük az olyan sorokat, hogy például
Hívod a partyline-t,
Hogy megtaláljad a tegnapi lányt,
De tudod jól, hogy ezt a szomjat
nem oltja el a Coca Cola light,
meg hogy
Szintetikus lett az egész élet,
Hatása alatt élsz!
Nem azért, mert értelemszerűen mi is húsz évvel fiatalabbak és kábé ugyanennyi kilóval könnyebbek voltunk, hanem mert 1997 egy sokkal ártatlanabb év volt, annyira, hogy a gyerekeinknek meg sem tudjuk igazán magyarázni, ezért aztán ezek a dalszövegek sokkal érvényesebbek voltak. Plusz megkaptuk a Nem vagyok jól és a Miattad iszom, te állat című slágereket (igen, ezek a számok akkor slágerek bírtak lenni). Ez volt a Junkies legfontosabb/jobb/vadabb és a maga módján legokosabb albuma, a Nihil.
Hagyjuk a nosztalgiát (főleg azért, mert a szerző inkább kispálos volt), lássuk, milyen a hatása pontosan ugyanennek húsz évvel később. Jelentem: még mindig üdítő a Nihilt hallgatni, nekik meg, úgy tűnt, játszani. (Még Keresztes Viktor dobosnak is, aki törött karral nyomta végig.) A közönségnek pedig külön elismerés, hogy belepréselte magát a régi együtteses pólójába, sőt úgy viselte azt és úgy mozgott benne, mintha nem lenne pár számmal kisebb.
A koncertbeszámolóknak 2017-ben sok értelme nincs, szerencsére azonban készült pár kép, ami nagyjából visszaadja az élményt, köszönhetően például annak, hogy szinte mindegyik bemozdult, életlen, a zajszűréssel sem vesződtem túl sokat, szóval elengedtem azt, hogy szép képeket akarjak készíteni. (Felszabadító volt, próbáljátok ki! Vagy inkább ne is fotózzatok koncert közben, engem is hülyének néztek, tök jogosan.) Nem baj, ők sem akartak szép zenét játszani.
