Magyarország kúl

Medúzából, szőnyegből és kőből készült cipők a budapesti kiállításon

Különféle anyagokból, bőrből, régi szőnyegből, nyúlszőrből, medúzából vagy kőből készült cipő és 3 D-vel nyomtatott koncepciócipő is látható a hágai Virtuális Cipő Múzeum (Virtual Shoe Museum) kiállításán, amely Cipőmágia - Experimentális cipődizájn címmel csütörtöktől látható Budapesten a Műcsarnokban.

 

Cipődizájn kiállítás (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

A tárlaton 24, többek között holland, cseh, lengyel, japán, görög, brit, osztrák, norvég és három magyar művész alkotásait mutatják be október 22-ig.

Nem hordható cipőket, inkább cipőszobrokat láthat a közönség a művészeti, experimentális jelegű bemutatón – hangsúlyozta a kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán Mayer Marianne, a tárlat magyar szervezője, kiemelve: a hágai Virtuális Cipő Múzeum adatbázisa több száz tervező művét vonultatja fel és jól dokumentálja az alkotók kísérleteit is. A tárlaton különleges formákkal és anyagokkal találkozhatnak az érdeklődők.

Cipődizájn kiállítás (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

“A cipő, mindannyiunk számára, de különösen a nők számára egy ikonikus kellék, több mint egy ruhadarab” – mutatott rá, hozzátéve: a lábbelikhez sok konnotáció és történet társítható. Példaként említette Tina Turner énekesnőt, aki magas sarkú cipőben járt-kelt a színpadon vagy Janis Joplint, aki a koncerteken magas sarkú papucsát egy idő után a közönség közé rúgta. De a jelenkor sztárja, Lady Gaga is nagyon híres a cipőiről és a kiállító cipőtervezők közül nem egynek a megrendelője is volt – tette hozzá.

Cipődizájn kiállítás (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

Liza Snook, a hágai Virtuális Cipő Múzeum alapítója, a kiállítás kurátora felidézte: négyéves korában szeretett bele a cipőkbe, édesanyja rendszeresen magas sarkú cipőket hordott. Grafikai tervezést tanult és nagyjából húszéves korától kezdte el gyűjteni a különféle cipős témájú könyveket Andy Warholtól és más művészektől.

Sokat utazott, Indiából vagy Tibetből is több cipőt szerzett be. Először szín, anyag vagy minta szerint kezdte el csoportosítani őket, később létrehozott egy weboldalt, majd nekiállt a kiállítások szervezésének.

Cipődizájn kiállítás (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

A tárlat magyar alkotói Paulovics Dóra Ivonn, aki idén végzett a MOME cipőtervező tanszékén, valamint Tóth-Kern Enikő és Káldy Júlia.

 

Még kiállítás:

Szentendre, az Art Capital legsúlyosabb tárlatai

Trabanttal horgászott a Balatonban – megfestették

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top