Nándi hét év külföldi utazgatás, zenélés után tér vissza Magyarországra, de csak rövid ideig akar maradni, menne tovább Új-Zélandra, csupán a vízumra vár, írja a film ajánlójában a Magyar Narancs. Addig is találkozik régi barátokkal, az anyjával, és nagyjából mindazzal, ami az itthoni múltat jelentette. Igazi generációs film lett a Legjobb úton: finoman, fekete–fehér képekben, zenével és humorral mesél mindarról, ami manapság feszít húszast, harmincast, éppen ezért nemcsak jó, hanem fontos film is.
A Legjobb úton Túri Bálint Márk első nagyjátékfilmje, amely kevés pénzből (körülbelül 8500 euró), de annál több lelkesedéssel készült. A rendező járt a CEU forgatókönyvírói kurzusára, majd Párizsban és Hollandiában tanult filmrendezést, és közben elkezdte készíteni filmjét, amelynek egyik jellegzetessége, hogy szereplőinek nagy része a hazai underground zenei életből jön. Hasonló érdekességgel szolgál a cím, ami a közismert mondás parafrázisa (mindenütt jó, de a legjobb úton), és a film egyik szereplője mesélte el a rendezőnek, hogy volt egy ismerőse, aki ezt a kifordított mondást tette meg saját ars poeticájának: fél évig dolgozott valahol, majd a megkeresett pénzből másfél évig csavargott a világban, míg végül 40 évesen meghalt.
Még film: