nlc.hu
Magyarország kúl
„Ha a fejedre állnak, az mindig nagyon fáj”

„Ha a fejedre állnak, az mindig nagyon fáj”

Ismerjétek meg a Freak Fusion Cabaret-t, ahol zsonglőrök, artisták, zenészek csinálnak cirkuszt! Egy hely, ahol az sem meglepő, ha az egyik fellépő végiggyalogol a másik arcán.

Ha a fejedre állnak, az mindig nagyon fáj” – mondja Kiss Gergely „Geret”, miközben állandó fellépőtársa, Zoletnik Zsófia „Sophie” szó szerint végiggyalogol az arcán.

Geret és Sophie Mező András „Pocokkal”, a Tűzmadarak artistacsoport alapítójával és a társulat két másik tagjával együtt a tizenegyedik kerületi INspirál Cirkuszközpontban próbálják éppen legújabb, Fighting Gravity című műsorukat. Rengeteget gyakorolnak, hiszen nyakukon a szezon első előadása, ami október 2-án, azaz hétfőn lesz a Trafóban.

A Tűzmadarak az ország egyik első újcirkusz-társulata, még 2000-ben alapította Pocok és jó barátja, Gora Krisztián. Autodidakta módon tanulták ki a zsonglőrködést, rendszeresen jártak a Tabánba, ahol a Magyar Zsonglőr Egyesület szervezésében zsonglőrklubot tartottak. „Mindenki ott lógott, akit érdekelt ez a műfaj, és persze olyanok is, akik nem zsonglőrködni, hanem énekelni, jógázni jártak ki. Ott ismertük meg Sophie-t is – mondja Geret. – A zsonglőrklub nagyon fontos volt a számunkra, mert lehetővé tette, hogy új trükköket, technikákat tanuljunk, megosszuk egymással a tudásunkat és fontos ismeretségeket kössünk.”

Fotók: Neményi Márton

A társulat tagjai 2008-ban megalakították a Freak Fusion Cabaret-et: egy újító szellemiségű újcirkusz-kollektívát, amely nagy sikerű varietéiben a századelő vándorcirkuszainak hangulatát eleveníti fel sajátosan egyedi, modernizált formában. „A Freak Fusion Cabaret afféle inkubátorházként is működik – magyarázza Sophie. – Lehetőséget nyújt azoknak a fiatal és tehetséges artistáknak a számára, akik a gyakorlás mellett szeretnék közönség előtt is kipróbálni magukat.”

A manézsból a színházba

A Freak Fusion Cabaret tagjai első fellépésükön az azóta sajnos már bezárt Tűzraktér Zsonglőr negyedének felújítására gyűjtöttek. Hatalmas sikerük volt, de sokáig mégsem akartak állandó társulatot alapítani. „Aztán egyre többen kerestek meg minket azzal, hogy mikor lesz a következő előadás, ezért úgy döntöttünk, engedünk a mélyen tisztelt publikum nyomásának, és belevágunk” – emlékszik vissza Sophie, a társulat alapító tagja és jelmeztervezője.

A Freak Fusion Cabaret pillanatok alatt nagyon népszerű lett a magyar underground szcénában. Egy idő után a varieté előadások mellett komolyabb, színházi igényű előadásokkal is jelentkeztek: mint a Grüße aus Freakistan, amit először 2013-ban mutattak be a Trafóban. „A varietében az a legizgalmasabb és egyben a legnehezebb is, hogy rövid, néhány perces számokkal lépünk fel: nagyon sok, különféle technikákkal dolgozó artista szerepel a műsorban, ami miatt folyamatosan alakul, változik, újjászületik a repertoár – mondja Geret. – És ez az oka annak is, hogy soha nem tudjuk igazán tökéletesre csiszolni az előadásokat – a varietékben mindig benne van az esetlenség és az esetlegesség, igaz, szerintem éppen ez adja ennek a műfajnak a báját. Sajnos, az ilyen kabarékkal sokkal nehezebb bemenni egy színházba vagy külföldi turnékat szervezni, mint egy komolyabb, átgondoltabb darabbal.”

A Tűzmadarak tagjainak régóta célja, hogy komoly, színházi értelemben is értelmezhető produkciókkal álljanak elő, legújabb előadásuk, a Fighting Gravity is ezzel az igénnyel készült. „Egy letisztultabb, színháziasabb előadást szerettünk volna létrehozni. Olyat, ami a varietéinkkel ellentétben egyetlen alapkoncepció köré épül: ez ebben az esetben az a frusztráció és feszültség, amit egy artista érez: hogy hiába gyakorolsz éveken keresztül, egyszer úgyis leesik a zsonglőrlabda, vagy ha elrontasz egy kunsztot a levegőben, te magad esel le. Hiába küzdesz, a gravitáció úgyis győzni fog – magyarázza Pocok. – Szóval úgy döntöttünk, kihívjuk magunk ellen a gravitációt – és igyekszünk az emberi leleményességgel felülkerekedni rajta – erről szól ez a produkció.”

Az új előadás létrehozásában kortárs táncosok is részt vettek, de magát a koreográfiát Sophie vezetésével a társulat tagjai dolgozták ki. „Az utóbbi években nagyon elkezdett érdekelni a faltánc, tavaly a Creative Europe program támogatásával létrejött Mixdoor-projektben is részt vettem, amelynek keretében köteles, gumiköteles számokat, produkciókat állítottunk színpadra más európai országokból érkezett artistákkal, zenészekkel, művészekkel közösen – fejtegeti. – Az ott tanult technikákat fejlesztettük tovább; külön érdekesség, hogy mi nem szabadtéren, hanem egy folyton változó mobil falon, színházteremben adjuk elő a számainkat – vagy ha éppen úgy alakul, akkor cirkuszsátorban.”

A Tűzmadarak művészei a Fighting Gravityvel egy, az eddigieknél finomabb, intimebb hangulatú előadást akartak létrehozni, ezért jóval kevesebb artista dolgozik velük a színpadon, mint általában, és tarka jelmezeiket is egyszerű, fekete-fehér fellépőruhára cserélték. A zene viszont továbbra is meghatározó szerephez jut. „A zenéről Igaz Balázs barátunk gondoskodik. Ő egy nagyon tehetséges zenei producer, akivel már hosszú évek óta együtt dolgozunk – és ez nagyban megkönnyíti a közös munkát, hiszen egy gesztusból, szemvillanásból is értjük egymást.”

Balázs nem csak zeneszerzőként közreműködik az előadásban, de egyszemélyes zenekarként is. „Élőben teszi alánk a zenét – ha úgy tetszik két művészeti ág: a cirkusz és az elektronikus zene beszélget egymással a színpadon. Mivel ott van velünk, azonnal reagálni tud a mozgásunkra – ahogy mi is igyekszünk reagálni a zenére. Tudja, hogy milyen zsánerekben, stílusokban gondolkodunk, ismeri a személyiségünket, a mozdulatainkat, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy igazi fúziós művészi teljesítménnyé álljon össze az előadás” – mondja Pocok.

Utcaszínház, kabaré, újcirkusz

A Fighting Gravityt a Trafó ajánlására a kortárs magyar előadóművészeket felvonultató dunaPart programjába is beválogatták. „Október 2-án lesz a következő előadásunk a Trafóban, aztán december 2-án ugyanott a dunaPart keretében lépünk fel – mondja Pocok. – Nagy megtiszteltetés ez nekünk – és persze lehetőség is, hiszen ezzel a fellépéssel végre bekerülhetünk az európai színházi vérkeringésbe.”

De azért azokat a műfajokat sem hanyagolják el, amelyek az elmúlt években ismertté tették őket: a tűzzsonglőrködést, a varietét és az utcaszínházat. „Idén három premierünk volt: a Fighting Gravity mellett Ferenczi Gyurival és a Rackajammel közösen bemutattunk egy faltáncos előadást The Flock Project néven a komáromi Mediawave-en, és a Szigeten is ott voltunk egy nagyszínházas tűzsonglőr-produkcióval” – mondja Sophie. „A Freak Fusion Cabaret-tel főleg fesztiválokon, különféle rendezvényeken szerepeltünk az idén, de tervezünk egy új utcai előadást is, amiben a Hamletből ismert Rosencrantz és Guildenstern-sztorit szeretnénk feldolgozni” – teszi hozzá Geret.

A Firebirds már hosszú évek óta részt vesz az O.Z.O.R.A. Fesztivál szervezésében. „Az idén minden nap volt előadás. A fesztiválnak mostanra már az egész világon híre ment, nem csoda, hogy Dél-Amerikától Japánig számos országból voltak fellépőink. Nagyon jól sikerült a program; ha így megy tovább, a zenei fesztivál mellett lassan valódi cirkusztalálkozó is lehet Ozorán” – lelkesedik Pocok.

Közösséget építenek

A Tűzmadarak tagjai a Magyar Zsonglőr Egyesülettel közösen tavaly áprilisban nyitották meg az INspirál Cirkuszközpontot a tizenegyedik kerületi Sopron utcában. „Ez egy nyitott közösségi tér, egy szerény összegért bárki kibérelheti a termeinket – profi cirkuszművészek épp úgy, mint olyan amatőrök, akik új mozgásformákat szeretnének elsajátítani – magyarázza Pocok. – Több társulat is próbál itt, van egy cirkusziskolánk, és nyaranta táborokat is szervezünk. Nemrég indítottuk be a rezidens programunkat, amelynek keretében művészek akár több hónapra is beköltözhetnek a központba, hogy itt rakják össze és gyakorolják be az új produkcióikat. A legtöbbjüknek kulcsa is van, úgyhogy ha hajnali háromkor szállja meg őket az ihlet, akkor is lejöhetnek, hogy kipróbálják az ötleteiket.”

A cirkuszközpont elindítása nem volt egyszerű feladat. „Egy ekkora ingatlannak nem olcsó a bérleti díja. Ráadásul fel is kellett újítanunk: csak a festés és a fűtés beszerelése négy és fél millió forintba került, márpedig anélkül télen bezárhattuk volna a boltot – sorolja Sophie. – Szerencsére, Gallyas Veronika, a Magyar Zsonglőr Egyesület elnöke a segítségünkre sietett: neki megvan a tapasztalata és a háttere ahhoz, hogy egy ilyen projektet menedzselni tudjon. Ráadásul még a saját pénzét is beletette abba, hogy elindulhassunk. Ha ő nincs, ma is underground szórakozóhelyek hátsó szobáiban próbálnánk: olyan helyeken, ahol egy csomó mindent nem tudtunk volna megcsinálni.”

Hozd el a gyereket is!

„Apa, szellemek!” – szaladt oda hozzám ragyogó szemmel a kisfiam egy júliusi délutánon, amikor a Fehérvári úti „repülős” játszótéren sütöttük együtt a homoktortákat futószalagon. Mint kiderült, két gólyalábakon egyensúlyozó, faramuci ruhákba öltözött artistát nézett kísértetnek, akik az INspirál Cirkuszközpont gyerektáborait népszerűsítendő osztogatták a szórólapokat a vigyorgó szülőknek.

A Sopron utcai központ deklaráltan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy nyisson a tizenegyedik kerületben élők felé, de persze mindenkit szeretettel várnak, aki kíváncsi a programjaikra. A cirkuszközpont és a hozzá kapcsolódó iskola programjainak jobb megismerését szolgálja az is, hogy időről-időre nyílt napokat szerveznek, ahol az érdeklődők az INspirál szinte összes óráját kipróbálhatják – méghozzá ingyen. A múlt hétvégén mi is elmentünk az egyikre: tapasztalatból mondhatom, hogy ennél jobb és szórakoztatóbb gyerek-szülő programot nehéz találni egy álmos őszi hétvégére.

Kevés annál örömtelibb dolog van, mint amikor szülők és gyerekek együtt játszanak – főleg akkor, hogyha olyan emberek értő irányításával tehetik ezt, akiknek felnőtt létükre életük a játék. Márpedig az INspirálban éppen ezt élhettük át: a délután 2-től este 9-ig tartó nyílt napon többek között szülő-gyerek akrobatika, hullahopp, kontaktbot és AcroYoga órákon vehettek részt az érdeklődők, sőt, a bátrabbak a talajtornát és a levegőakrobatikát is kipróbálhatták. Vagy, ha a kedvük úgy tartotta, szabadon bohóckodhattak a rengeteg kellékkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top