Van egy hely Budapesten, amit teljes egészében visszafoglalt a természet, néhol szinte őserdő. Lehet, hogy van szebb park, de ősszel ilyen illat biztosan nincs máshol. A Hungária körúton belül legalábbis biztosan.
Fotók: Neményi Márton
Van aztán egy olyan hely is, ahol valaki felfirkálta minden második padra, hogy mit gondol a melegekről és a zsidókról. Bár viszonylag könnyű és olcsó lenne eltüntetni, a feliratok évek óta ott vannak.
Ez nem két hely, hanem egy, úgy hívják, Népliget.
„Mi olyan fontos fotóznivaló van itt, barátom? Engem kerüljél ki nagy ívben, megkérlek, jó? Mert hát különben bizony szét lesz törve a géped.”
Másfél éve még ezzel fogadott egy úr, amikor fotózni kezdtem a Népligetet. Ma már jobb a helyzet, olyan értelemben, hogy nem lépnek fel támadólag, és ha össze is akarják törni a gépem (amit egyébként akkor megúsztam), ezt az információt inkább megtartják maguknak.
Most csak a padról a kamerát látva gyorsan felpattanó, kapucnis alakokat, a fák közé visszahúzódó szexmunkásokat (férfiak és nők fele-fele arányban) és tébláboló kukázókat látni. (Igaz, egy tévéstábot a napokban megdobtak egy vodkásüveggel, mert forgatni merészelt.)
Azaz dehogy jobb a helyzet.
A Népliget Budapest legnagyobb közparkja a maga 130 hektárjával. Igen, a Városligetnél is nagyobb, az ugyanis csak 100 hektáros. A hírekben még sincs benne, legfeljebb elvétve, a bűnügyi percekben, pedig sokkal több jogos hisztiznivaló lenne miatta, mint a híradókat uraló kisebb testvére miatt.
Például sokkal több az életveszélyes fa.
A Népliget elvileg a X. kerületé, de közrefogja a VIII. és a IX. is. És persze a Fővárosnak is lenne itt dolga, azaz több játékos felelőssége a terület.
Magyarul: senkié.
Maga a liget mindig is a proletároké volt (ez itt természetesen nem értékítélet, hanem tényközlés), ide járt enni-inni-szórakozni mindenki, aki nem fért bele a Városliget úriasabb miliőjébe, szóval mindig is volt némi tablettásboros bukéja. Ettől függetlenül persze a 19. század végétől egészen az ötvenes-hatvanas évekig vidám és biztonságos hely volt.
Fotó: Fortepan
A Fortepan képeit nézve konkrétan rá sem ismerni: vurstli, szobrok, emlékművek, éttermek, alkalmi versenypálya, szóval sokkal jobb hely volt, mint ma. Erős mondat ez ahhoz képest, hogy a szocializmus legsötétebb időszakáról van szó. A fentiekből persze ma már semmi sem látszik. Na jó, a híres-hírhedt Nagyvendéglő még valamennyire.
Ezt most drogos házként emlegetik a helyiek, az árusok és a kuncsaftok. Az ötvenes években volt benne élet utoljára, azóta katasztrofális állapotban van. A rendszerváltás után megpróbálták restaurálni, de az ország szisztematikus szétlopása ennek a tervnek is betett. Tíz évvel később pedig kutyakiképző-helyszín volt, ez sem sokáig, annyira rossz állapotban van. Azóta pedig beköltöztek a drogosok.
Az épület helyzete tökéletesen leírja a teljes Népligetet is: felújítani nem fogják, kezdeni vele senki sem akar semmit, és még eldózerolni sem lehet, mert műemlék.
2016 nyarán átfogó workshopsorozat indult arról, hogyan lehetne életet lehelni Budapest egyik szégyenfoltjába. A ReCity kezdeményezéséből szakértők és aktivisták segítségével épkézláb, bár naiv terv született: a közösségi kerttől az állatsimogatón, színpadon, trendi kocsmán át a mesterséges tóig mindent bevetnének, hogy életet leheljenek a parkba. Azért naiv, mert a döntéshozóknak persze semmi közük a kezdeményezéshez, és mert először társadalmi rehabilitációs és bűnmegelőző programok kellenének, azok nélkül a legvadabb felújítás sem ér sokat. Október 14-én mindenesetre előadás is lesz erről az Akváriumban, a Zöldgömb Fesztiválon.
A Népliget pedig éppen jövőre lesz 150 éves, szóval ürügy is lenne belekezdeni. Valami mégis azt súgja, nem sokan ünneplik majd.
Végül még pár kép, például életveszélyes fákról:
Rohadó Planetáriumról:
Nem működő dolgokról:
Az emberi élet nyomairól:
Elegáns, időtálló megoldásokról:
És arról, hogy mennyire gyönyörű hely lenne amúgy a Népliget:
