nlc.hu
Magyarország kúl
Debrecenben felavatták Szabó Magda bronzszobrát

Debrecenben felavatták Szabó Magda bronzszobrát

A Nagytemplomot nézheti, szerette.

Szabó Magda szobra (MTI-fotó: Czeglédi Zsolt)

“Itt lesz velünk a főtéren, nézheti a számára oly kedves Nagytemplomot, mi pedig nézhetjük őt” – mondta a szoboravatón Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, volt debreceni polgármester.
Papp László, a város polgármestere, aki köszönetet mondott Katona Gyula debreceni polgárnak a szobor adományozásáért, reményét fejezte ki, hogy Szabó Magda szobra sokak találkozási pontja lesz, és arra ösztökél, hogy “innen hazatérve újra elővegyük egy-egy könyvét, hogy Szabó Magdával együtt nézzünk a Kossuth térre, a Nagytemplom felé.

A szobor leleplezése után a polgármester bemutatta, hogy Szabó Magda szobra “beszélni is tud”. A talapzatán elhelyezett QR-kóddal, okostelefonját kihangosítva szólaltatta meg Papp László az írót, akinek a hangja betöltötte a teret. Ezután Ráckevei Anna, Majzik Edit és Rózsa László, a Csokonai Színház művészei idézték meg művei egy-egy részletével az emlékét.

Este a Csokonai Színházban díszelőadáson mutatták be Szabó Magda Régimódi történet című színművét. (MTI)

Olvass még Szabó Magdáról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top