Magyarország kúl

Irodalmi ritkaságok a fotólegenda kiállításán

Keleti Éva a magyar fotográfia nagyasszonya, neki köszönhetjük többek között a Word Press Photo magyarországi kiállításait is. Most rendhagyó irodalmi portréiból nyílt új kiállítás.

Keleti Éva (MTI-fotó: Kovács Attila)

Keleti Éva fekete-fehér fotóiból nyílt rendhagyó kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában október 5-én. A tárlaton a fotóművész néhány ismertebb képe mellett eddig még soha sem publikált műveit is láthatja a közönség – írja a Színház.org

A magyar irodalmi élet jelentős személyeiről és a Magyarországon járt nemzetközi művészekről évtizedeken át készült fotói javarészt nem hagyományos íróportrék, hanem a 20. század második felének ellentmondásos világáról képet rajzoló fotóművek.

Elgondolkodtató látvány például Ady költőbarátja, Dutka Ákos igazi derűs remeteként Máriaremetén vagy a Kádárral összehajló Németh László és Illés Endre csoportképe, ahogyan a bohém Tersánszky vagy a fotós legenda, Robert Capa barátja, a szigorú John Steinbeck. A fényképek mellett látható lesz a Keleti Éváról eddig megjelent csaknem az összes kiadvány, újságcikk, az általa szerkesztett, társszerkesztett kötetek is – olvasható az összegzésben.

A képeken a magyar irodalom nagy alakjai (MTI-fotó: Kovács Attila)

Keleti Éva fotográfus, képszerkesztő, a magyar kulturális élet meghatározó egyénisége, Kossuth- és Prima Primissima-díjas művész 1931. augusztus 18-án született Budapesten. Már a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben, munkásságának jó része a magyar színháztörténet és táncművészet közelmúltjának kiemelkedő előadásait örökíti meg. A művészet szinte minden területéről, így az irodalomból is, nagyszerű művészegyéniségek különleges pillanatait örökítette meg.

Neki köszönhető a World Press Photo-kiállítások magyarországi bemutatóinak megszervezése is, de számos kiállítás kurátora volt, tucatnyi könyv szerkesztője és társszerkesztője.

Kultúra:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top