Magyarország kúl

Örömtekeréssel ünneplik a Bartók Béla utat a bringások

Örömtekerést vagyis Happy Mass felvonulást tartanak a bringások október 18-án Budapesten a Bartók Béla út kerékpársávján. Az ünneplés éppen e sáv felfestésének szól, utána kerékpáros fórumot tartanak.

Közzétette: I bike Budapest – 2017. október 12.

2006-ban vetette fel először a Magyar Kerékpárosklub Dél-budai Területi Szervezete a Bartók Béla úti bringasávok szükségességét. Később kerületi és fővárosi tervek születtek egy élhetőbb Bartók Béla út létrehozására szélesebb járdákkal, kerékpársávval, rakodóhelyekkel, írja az a Facebook-poszt, amely az október 18-án, szerdán 18 órakor kezdődő IV. Happy Mass örömbringázását harangozza be.

A Móricz Zsigmond körtér felújítása óta kisebb autóforgalom, a 4-es metróval és a fonódó villamossal létrejövő vonzó alternatívák és az egyre növekvő gyalogos és kerékpáros tömeg tette lehetővé, és indokolta a kulturális városrész főutcájának humanizálását. Ennek a tavalyi villamosmegálló-bővítés apropóján kellett volna megtörténnie, de a főváros keresztülhúzta a terveket.

2016 nyarán a helyi üzleteket, kiállító- és vendéglátóhelyeket tömörítő Bartók Béla Boulevard és a klub közösen, több mint 1100 résztvevőel demonstrált az élhetőbb Bartók Béla útért, majd helyi és szakmai szervezetekkel közös petícióban, illetve szakmai szintű megkeresésekben fordult a fővároshoz a Magyar Kerékpárosklub.

Köszönjük, hogy több mint ezren eljöttetek az élhetőbb Bartók Béla útért tartott biciklis felvonulásra! Egyértelmű…

Közzétette: I bike Budapest – 2016. július 12.

A fonódó villamos új megállóit 2016-ban átadták, de a kerékpársáv és a korzó nem készült el. Egy balesetveszélyes félmegoldás született, rendszeresek voltak a megállók között két sávos szakaszok külső sávjában történő kielőzések, majd a megállók előtti szűkületekben való befurakodások. Két megoldás maradt: járdaszűkítéssel és favágással járó útszélesítés a megállóknál kerékpársáv nélkül, vagy a helyzet biztonságos rendezése kerékpársávval.

2017 őszén a Szent Gellért tér és a Ménesi út között felfestették a kerékpársávot, a Móricz Zsigmond körtéren kerékpáros nyommal és busz-kerékpársávval segítették a haladást. Bár az eredeti tervek komplexen rendezték volna a Bartók Béla utat, egy fontos lépés történt a kerékpársáv első szakaszának felfestésével.

Utána fórum

A rendezvényen beszédet mond Kürti Gábor (Magyar Kerékpárosklub), Bosznai Tibor (Bartók Béla Boulevard, Szatyor & Hadik), Szemerey Samu (Kortárs Építészeti Központ). A tekerés után, 19 órakor I Bike Budapest fórumot tartanak a Kortárs Építészeti Központban (Bartók Béla út 10-12.), ahol a Bartók Béla útról és aktuális budapesti bringás ügyekről terveznek egy kötetlen kerekasztal-beszélgetést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése