Magyarország kúl

Jégkorszak és ritka bébi: látványos lesz a nyíregyházi állatkert

Jégkorszakot bemutató látványosság, látogatócentrum, India-ház, hópárduckifutó: néhány éven belül ilyen attrakciókkal lesz gazdagabb a Nyíregyházi Állatpark. És ha ez még nem lenne elég, rinocéroszbébik születését is várják.

Legutóbb egy kis vízilóbébi születésével hívta fel magára a figyelmet a Nyíregyházi Állatpark (MTI-fotó: Balázs Attila)

A tervek szerint 2018 márciusára készül el a Nyíregyházi Állatpark hópárduckifutója és az új főbejáratot is magában foglaló látogatócentruma. A több mint 381 millió forint összköltségű, 97 százalékban hazai és uniós támogatást élvező fejlesztési program pénteki alapkőletételén Gajdos László, az állatpark igazgatója elmondta, hogy mindkét beruházás része a 6,7 milliárd forint összértékű, az állatparkot érintő fejlesztési projektnek. Ennek részeként előkészítés alatt van a 3 milliárd forintból felépülő, a jégkorszakot bemutató látványosság, illetve az egymilliárd forint beruházási értékű India-ház is.

A két létesítmény Nyíregyháza emblematikus épületévé válhat, segítségükkel pedig a remények szerint akár több százezerrel emelkedhet a látogatók száma – tette hozzá az igazgató.  Gajdos László megjegyezte, hogy a parkban rinocérosz születését várják, a kis orrszarvú világra jövetelére – mintegy tizenhat hónap múlva – remélhetőleg már az India-ház is felépül.

Az új, teljesen akadálymentesített főbejáratnál modern pultokat, pénztárakat, bankautomatákat, értékmegőrzőket és kerékpártárolókat helyeznek ki, kialakítják a beléptető vonalakat, fejlesztik az informatikai rendszert és új igazgatási, adminisztrációs és gépészeti helyiségeket építenek. A beruházás másik eleme egy nyitott hópárduckifutó építése lesz.

A Nyíregyházi Állatparkban elindított 6,7 milliárd forintos fejlesztés keretében már épül a Pangea Ökocentrum és Szálloda. Az állatpark  mellett háromszintes, 38 szobás hotelt, valamint oktató- és konferenciaközpontot hoznak létre 2018 júniusáig 1,643 milliárd forintból. Ezen túl egy négy kilométer hosszú ökológiai tanösvény is kiépül majd a sóstógyógyfürdői látványosságban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top