Magyarország kúl

„Ha sok őrült összejön, abból mindig valami jó fog kisülni” – Péterfy Borival beszélgettünk

Tízéves Péterfy Bori zenekara, a Love Band. A születésnap kapcsán legújabb albumukról beszélgettünk a színész-énekesnővel – és persze zenéről, színházról, rajongókról, gyerekvállalásról, politikáról, meg ami még épp az eszünkbe jutott.

Péterfy Bori színész-énekesnő előző zenekara, az Amorf Ördögök tagjaival 2007-ben alakította meg népszerű alternatív rockegyüttesét, a Love Bandet. Az idén tízéves zenekar jubileumi albummal ünnepel: a Bori X-et rendhagyó módon nem CD-n vagy az online zeneáruházakban, hanem egy okostelefon-játék keretében dobták piacra.

Tövisházi Ambrusnak, a Love Band zeneszerzőjének, producerének, szellemi mozgatórugójának mindig nagyon izgalmas ötletei vannak: ő találta ki azt is, hogy így mutassuk be az új lemezt – meséli Bori. – Az appot állandó grafikusunk, Starck Attila tervezte és a Big Fish nevű fejlesztőcsapat készítette, nagyon hálásak vagyunk a rengeteg segítségért amit tőlük kaptunk. A rajongóknak különféle, egyre nehezebb pályákon kell átverekedniük magukat, hogy meghallgathassák a számokat; az első két pálya már kijött, és úgy tűnik, a játéknak sikere van, mert sokan letöltötték. Persze, egy idő után a nagyobb online zeneboltokban is kapható lesz a lemez, és tíz teljesen egyedi, kézzel készült CD-t is ki fogunk adni. Aki szeretné megszerezni valamelyiket, az jól teszi, ha figyeli a zenekar oldalát.”

Az énekesnő azt mondja, nagyon fontos a számukra, hogy mindig új, szokatlan projektekkel rukkoljanak elő. „Az én zenekaromban mindenki őrült. Márpedig, ha sok őrült összejön, abból mindig valami jó, de legalábbis érdekes fog kisülni – magyarázza nevetve. – Mi mindig a saját utunkat járjuk: nem akarunk beállni a sorba, és az éppen aktuális trendeket, divatokat követni.”

Fotók: Neményi Márton

Tízévesek lettetek. Szép, kerek szám, az ilyenkor szokásos válogatáslemezre számíthatunk?

Nem, teljesen új anyagot vettünk fel. Ez egy igazi diszkólemez, teljesen új hangzása lesz az eddigi lemezeinkhez képest, és sokkal vidámabb is lesz. Persze, ezen is hozzuk a tőlünk megszokott sötétebb, véres hangulatú számokat. A zenét ezúttal is Ambrus szerezte, a szövegeket pedig Tariska Szabolcs, Hujber Szabolcs, Hajós-Dévényi Kristóf és én írtuk. Van egy kakukktojás is: a Ne keresd az igazit, az én voltam című számban egy szuper punkzenekar, a Bankrupt egyik szövegét dolgoztuk át. Nagyon szeretjük az albumot, és remélem, hogy a közönségnek is tetszeni fog. A lemezbemutató november 17-én lesz az Erzsébet téri Akvárium Klubban, de mivel pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket, szilveszterkor egy második koncertet is adunk az A38 hajón. Utána pedig jöhet az országos turné.

Miről szólnak az új dalok?

Szexualitás, nőiség, szerelem, párkapcsolat, dínom-dánom, szóval a szokásos. Az előző lemezünk, a tavaly megjelent Szédülés nagyon személyes hangvételű volt: azon sokkal mélyebbről jövő, súlyosabb témákról énekeltem, mint a mostanin.

A Bori X egy sokkal csajosabb, napfényesebb lemez lesz.

A Love Bandben csupa férfi vesz körül, láthatóan mégis te dominálod a zenekart. Hogy tudod kordában tartani őket? 

A jelek szerint erős a személyiségem. Olyanok vagyunk, mint egy fura család. Nagyon felszabadít, ha énekelhetek, mert a koncerteken a színházzal ellentétben saját magamat adhatom. Ott nem kell eljátszanom Ratched nővért, a Száll a kakukk fészkére gonosz, gyilkos pszichológusát vagy bármilyen másik szerepet. A zenekarom élén az lehetek, aki vagyok, azt csinálhatom, amit valóban akarok, és ezt nagyon élvezem. Ezért sem törekszem arra görcsösen, hogy mindig változtassak az imidzsemen: fontosak persze a külsőségek, a látvány, de a legfontosabb számunkra a zene és a színpadi energia. Rengeteget dolgozunk a hangzáson a hangszerelésen, hogy élőben a lehető legjobbak legyünk. Sokszor érzem azt  a folyamatosan a külsejüket változtató énekeseknél, hogy ezzel próbálják érdekessé és eladhatóvá tenni magukat és azt hogy zeneileg semmit sem változnak.

A Lady Gaga-jelenségre gondolsz?

Nem. Ő az üdítő kivételek közé tartozik. Igaz, hogy nagyon szeret játszani a külsejével, de közben a zenéje is eredeti. Zseniális, őrült nőszemély, ráadásul akkora apparátus dolgozik a keze alá, és olyan anyagi háttere van, amiről én nem is álmodhatok: nyilván, ha nekem is ilyen lehetőségeim lennének, többet törném a fejem azon, hogy koncertenként hányszor váltsak fellépőruhát, hány háttértáncos ugráljon a hátam mögött, vagy milyen rafinált és látványos színpadtechnikai truvájokkal dobjam fel a showt. Ez van, minket, magyar előadókat már csak ezért sem érdemes összehasonlítani a világsztárokkal.

Az utóbbi időben viszonylag keveset láthatunk filmekben, színdarabokban. Tudatosan döntöttél úgy, hogy inkább a zenei karrieredre koncentrálsz?

Igen. Hat évvel ezelőtt született a kisfiam, Doma, és úgy éreztem, választanom kell: színház vagy zene. Én az utóbbit választottam, mert – ahogy már mondtam – énekesként sokkal szabadabbnak és teljesebbnek érzem magam, mint színészként. A Love Banddel hihetetlen ajándékot kaptam az élettől, amit nem akarok elkótyavetyélni csak azért, hogy egyfolytában színpadon legyek. Annál is kevésbé, mivel a színház nagyon kemény műfaj, igazi rabszolgamunka, ami, ha nem figyelsz oda, szó szerint felzabál, elemészt. Nem tudok sajnos kettészakadni, ezért muszáj dönteni, hogy mi a fő csapás az életemben. A zenekarral rengeteget dolgozunk, de azért nem szakadtam el teljesen a színészettől, elvégre ez volt az első igazi szerelem: a Belvárosi Színházban az évek óta nagy sikerrel futó Száll a kakukk fészkére színpadi változatában, a Katona Kamrában pedig Brecht A kaukázusi krétakörében játszom. Közben kisebb filmes munkákat is elvállalok, a nyáron például Nagypál Orsival forgattam a Nyitva című romantikus komédiát.

A kaukázusi krétakört az elmúlt évek egyik nagy katonás felfedezettje, Székely Kriszta rendezte, aki hozzád hasonlóan kemény, önfejű csaj. Nem volt nehéz a közös munka?

Á, dehogy! Krisztát nagyon régóta ismerem, egy rövidfilm forgatásán találkoztam vele először, akkor még asszisztensként dolgozott. Nagyon vártam, hogy végre együtt dolgozhassunk, mert zseniális munkái vannak, nem véletlen, hogy most ő az egyik legmenőbb fiatal rendező a placcon. Rögtön összekattantunk, és a próbafolyamat során végig a legnagyobb harmóniában mozogtunk együtt egymással. Varázslatos volt a közös munka – talán nem szerénytelenség, ha ezt mondom, egy kicsit ennek is köszönhető, hogy olyan jól sikerült az előadás. Sorban nyeri a díjakat, pedig csak a tavalyi szezon végén mutattuk be.

Nem csak játszol, hanem énekelsz is a darabban.

Igen. Sőt, a fél bandát is magammal vittem: Nagy István gitározik, Drapos Gergely pedig dobol. Paul Dessaut zenéjét kellett újragondolnunk és a saját zenei nyelvünkön interpretálnunk: megtisztelő, szép feladat, és azt hiszem, elég jól oldottuk meg. Szerencsére, Kriszta is elégedett volt a munkánkkal.

Ha már a színház és a zene kapcsolatáról beszélünk, mostanában sok rendező, színész panaszkodik arra, hogy a mostani kultúrpolitika nem támogatja a haladó szellemiségű, progresszív színművészetet. A zenében is érzel hasonlót?

Persze. Nem véletlen, hogy más alternatív kategóriába sorolt zenekarokkal együtt mi is kiszorultunk a rádiókból.

Amikor a Petőfi Rádió átalakult, egy sajtótájékoztatón konkrétan meg is említették az egyik számomat, mint olyan produkciót, aminek a szellemisége nem egyeztethető össze a rádió „egységes nőképével”.

Vicces egy kijelentés – de azt hiszem, azért sok mindent elárul arról, hogy hogyan gondolkodik ma a kultúrpolitika a zenéről és úgy általában a művészetről. Nyilván, ha a főzés, a konyhakert vagy a gyerekszülés örömeiről énekelnék, gyakrabban leadnák a dalaimat. Sajnos egyre rosszabb a helyzet, különösen most, hogy Vajna és Mészáros alaposan bevásároltak a médiapiacon, így a vidéki rádiók is a kormány befolyása alá kerültek. Ezzel elestek az utolsó bástyák is, ami súlyosan érint minket – és nem csak minket, hanem azokat a tehetséges fiatalokat is, akik így nem tudják megismertetni magukat a közönséggel. Nekünk még szerencsénk volt, hiszen 2007-ben, nem sokkal a Such-féle struktúraváltás után jelent meg a lemezünk.

Akkoriban a Petőfinek kimondott célja volt a hazai előadók támogatása: akkor futott be igazán a Kiscsillag, a Quimby, a Vad fruttik, a 30Y meg még jó néhány, máig meghatározó zenekar.

Így lett lett sláger a Hajolj bele a hajamba, a Vámpír, a Téged nem és a Bűvös vadász, sok olyan számunk volt, amiket nagyon megszeretett a közönség itthon és az országhatáron túl is. Sajnos, a legutóbbi három lemezünkön szereplő számokat már jóval kevesebben ismerik, hiszem alig játsszák őket a rádiók. Így persze új rajongókat szerezni is nehezebb; de nem panaszkodom, fesztiválról fesztiválra jártunk egész nyáron, és általában teltház előtt játszhattunk. Jó nyarunk volt.

Sokan mondják, hogy a Love Band igazi koncertzenekar.

Igen, nyugodtan mondhatom, hogy nagyon jók vagyunk élőben. A rajongók szeretik a koncertjeink hangulatát: nyilván azért is, mert embertelen energiát rakunk bele a fellépésekbe, és nekem személy szerint is fontos, hogy a szívemet-lelkemet kiadjam a színpadon. Pedig – közhely, de így van – a magyar közönséget nem könnyű megmozgatni.

Nem unod még a koncertezést?

Nem. Olyannyira nem, hogy szinte halálos rettegéssel gondolok arra, hogy egyszer majd abba kell hagynom. Nagyon szeretek koncertezni, úgy érzem, ebből még tíz, húsz vagy akár harminc év is kevés lenne. Tudom, hogy telhetetlen vagyok.

Nem féltek attól, hogy utánpótlás híján idővel kiöregszik a közönségetek?

Nem úgy néz ki. Az alapján, hogy kik látogatják a koncertjeinket, nyugodtan mondhatom, hogy kilenctől kilencvenkilenc éves korig nagyon sokan kíváncsiak a zenénkre. Inkább attól félünk, hogy mi magunk öregszünk ki, de hát ez az élet rendje. Azt szoktam mondani, hogy ha nem így lenne, már halottak lennénk, és ha már választani kell, akkor én inkább örülök annak, hogy élhetek.

Mondod, hogy itthon most nem könnyű boldogulni. Sosem fordult meg a fejetekben, hogy megpróbáljátok külföldön is befuttatni a zenekart?

Nem. Mivel színész vagyok, fontos a magyar nyelv, eszembe se jutott soha, hogy angolul énekeljek. Meg aztán, nagyon úgy tűnik, hogy a hazai zenekarok hiába igyekeznek, nem igazán tudnak befutni külföldön. Az Ambrus a fantasztikus Erik Sumo Banddel ugyan már ott volt a nemzetközi siker kapujában, de aztán szétesett a zenekar, és ezzel kútba estek a világhírrel kapcsolatos remények is. Persze, vannak olyan álomszerű élmények, mint amilyen például a legutóbbi londoni koncertünk volt, ahová egy csomó angol is eljött, és utána nem győztek dicsérni minket.

Ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy „úristen, mi lehetett volna, ha nem oda születek, ahova”, de ez csak merő álmodozás.

Nincs mese, itt élünk, ebben a kicsi, nyelvébe zárt országban, ebből kell kihoznunk a legtöbbet.

Annak idején a Krétakörben Schilling Árpáddal dolgoztál. Ő az utóbbi időben nagyon aktívan részt vesz a közéletben – elég csak a papucsos-klottgatyás videóira gondolni. Te sosem akartál politikai szerepet vállalni?

Nem. Érdekes, hogy a Krétakört említetted: az utolsó nagyszabású előadásaink, mint a Hazámhazám vagy a Feketeország nagyon erős politikai tartalmat hordoztak, és hát elképesztő élmény, hogy ilyen módon, a színpadon is elmondhattuk a véleményünket a közéletről. De én nem vagyok olyan aktivista alkat, mint az Árpi. Nem ugrom el a húzós kérdések elől, eljárok politikai eseményekre, tüntetésekre, ha valaki kicsit is érdeklődik ez iránt, tudja, hogy mit gondolok az ország életét érintő kérdésekről.

De nem vagyok az a típusú ember, aki kiáll, és felvállalja, hogy szószólója legyen egy ilyen súlyú társadalmi ügynek.

Hogyan élted meg a fiad születését? Nagyon megváltozott az életed?

Óriási fless volt, életem legnagyobb élménye. Teljesen megváltoztatott; őszintén szólva, már nem is emlékszem, milyen ember voltam előtte. Őrületes érzés, hogy ő van: a szeretetnek egy olyan áradása, ami elképesztő erőt ad nekem. Ha rossz napom van, vagy ha úgy érzem, kezdek befordulni, akkor elég arra gondolnom hogy ott ez a kisfiú, aki számít rám, és ez rögtön begyújtja nálam a rakétákat.

Emlékszem, egyszer, amikor a Doma még nagyon kicsi volt, a Kiss Tibi megkérdezte, hogy hogyan bírom ki ezt az egészet: a munkát, a gyereknevelést, a hirtelen megszaporodott feladatokat, a felelősséget. Ő is apa, tudja, milyen terheket ró egy kicsi megszületése egy nőre.

Azt mondtam neki: „Ne viccelj! Elképesztően boldog vagyok. Ha fárasztó napom van, csak hazamegyek, magamhoz szorítom a kis testét, és érzem, ahogy árad belőle az energia. Csurig feltölt a közelsége.”

A zenédbe is átrezeg ez az érzés?

A személyiségem változásai nyilván érezhetők abban is, ahogy énekelek. Érettebb, magabiztosabb lettem, és nyilván sokat változtak az elvárásaim, a vágyaim és a preferenciáim is. Ugyanakkor azzal, hogy van mellettem egy kicsike ember, akiért felelősséggel tartozom, egycsapásra minden élesebbé, fajsúlyosabbá vált. Más megvilágításba kerültek a dolgok: sokkal megfontoltabb döntéseket kell hoznom, mint korábban, hiszen már nem csak az én életem múlik rajtuk – már nem lehet csak úgy élni a világba, mint régebben.

4+1: PÉTERFY BORI GYORSBA

1. Szavalóverseny, iskolai kórus, ballagási búcsúbeszéd – mi volt életed első fellépése, amire emlékszel?

A szavalóversenyek és a ritmikus sportgimnasztika egyéni bajnokság, amikor először nyertem aranyérmet.

2. Tíz év, hat album: melyik a kedvenc Péterfy Bori-számod?

Nem tudok választani, olyan mintha a gyerekeim közül kéne kedvencet mondani.

3. Mata Hari, Marilyn Monroe, Madamme Curie – van klasszikus „nőideálod”, és ha igen, ki az?

Szinte minden legendás, tehetséges nővel azonosulni tudok, legyen akár olyan tragikus sorsú, mint Amy Winehouse, vagy olyan tökéletes, mint Meryl Streep.

4. Van igazi szerepálmod, olyan színházi karakter, akit még mindenképpen eljátszanál?

Petra von Kant, Fassbinder megrázó nőalakja.

+1. Szécsi Pál vagy Nick Cave?

Mind a kettőt imádom, csodálatos férfiak, emberek. Nick Cave régi kedvencem, november 1-én rohanok is a koncertjére, Bécsbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top