nlc.hu
Magyarország kúl
Filléres játékok gyerekkorunkból

Filléres játékok gyerekkorunkból

Voltak olyan játékok, amik szó szerint fillérekbe kerültek, és semmilyen különleges dolog nem kellett hozzá, de annál inkább imádtuk őket.

Gatyagumi

A mostani gyerekek  talán értetlenül állnának a jelenség előtt, pedig nagyon jó volt játszani a világ legegyszerűbb játékával, a gatyagumival. Ketten lábbal kifeszítettük a több darabból összecsomózott gumit, és a harmadik gyerek pedig különböző alakzatokban ugrált át rajta. Imádtuk! A világ chinese jump néven ismeri, és még oktató videó is készült hozzá!

Ugróiskola

Emlékszel még az ugróiskolára? Előre meghatározott alakzatban négyzeteket rajzoltunk krétával a járdára, aztán már csak egy kavicsra volt szükségünk, és indulhatott az ugróiskola! A négyzetekbe beledobtuk a kavicsot, és végigugráltunk az alakzaton: az egyes kockákba egy lábbal kellett beleugrani, a kettesekbe párossal, és visszafelé fel kellett venni a kavicsot. Aki elveszítette az egyensúlyát, kiesett.

Ugrósikola
Forrás: Pinterest

Fonal, madzag

A másik kedvencünk az áthúzós madzagos játék volt. Ennek az volt a lényege, hogy különböző módon kellett kifeszíteni a madzagot az ujjaink segítségével, és egymástól úgy kellett átvenni, hogy olyan alakzatot formáljon a madzag, amivel tovább folytatható a játék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top