Nem is olyan rég nemhogy mobilok, de vezetékes telefonok sem voltak a háztartásokban. A ’70-es, ’80-as években itthon még a nyilvános fülkék csörögtek a megbeszélt időpontban, és ha telefonálni akartunk, aprókat dobáltunk a készülékbe, hogy távrecsegőn beszélhessünk a rokonokkal.
Valahogy akkoriban kevesebb volt a lemondott találkozó, mindig ott volt mindenki időre, vagy ha nem, hát nem estünk kétségbe, mert tudtuk, hogy a másik is jönni fog. Nem volt szükségünk állandó státuszjelentésre és kevesebb egyeztetéssel is meg tudtuk oldani a programjainkat.
A tévében néztük csak – amikor volt adás -, hogy az amerikai filmekben a tinik legtermészetesebb szabadidős tevékenysége a telefonálgatás.
A hivatalokban gyakori készülék akkor még igazi kuriózumnak számított otthon, és irigykedve néztünk azokra, akiknek a lakásából telefoncsörgés szűrődött ki.