Magyarország kúl

Rangos amerikai fesztiválon lép fel a Qualitons

Az SXSW-t 2018 márciusában rendezik.

A 2008-ban alakult The Qualitons zenekarról eddig a következő előadók biztosan tudják, hogy jó:

  • Kovács Kati, aki éveken át lépett fel velük közösen,
  • illetve a Red Hot Chili Peppers zenészei, akik, “mint az közismert” (nem ironizálunk, a Macskafogóból idéztünk), 2016-os budapesti koncertjük előestéjén meghallgatták őket, közel a szállodájukhoz a Pontoonban.

A zenekar vezetőjével, G. Szabó Hunorral júliusban készítettünk interjút, az RHCP-ről a következőket mondta:

A The Qualitons nyolc éves volt, komoly elismerésekkel a háta mögött, amikor 2016 nyarán hirtelen országos rivaldafénybe került, csak azért, mert megnézett titeket a Red Hot Chilli Peppers. Meg kellett emészteni?

Igen. Erre senki nem készít fel, nem létezik rá képzés. Vagy legalábbis az én időmben a jazz tanszakon nem volt. A tavalyi felhajtás zenekarvezetőként fontos volt számomra. A többiek inkább elzárkóztak az ezzel kapcsolatos szerepléstől, ami érthető, de ha egyszerre vagy menedzser, sajtós és zenekarvezető, ezzel is foglalkoznod kell.

A The Qualitons itthon azóta sem áll a rivaldafény közepében, de aligha hiányzik ez nekik, a zenekar körüli érdeklődés alig nőtt, miközben a nevük egy olyan réteg számára is ismertté vált, akik az RHCP sztori előtt nem is hallottak róluk. A texasi SXSW fesztivál szervezői viszont láttak annyi fantáziát bennük, hogy meghívják őket, a The Qualitons pedig fel is lép a texasi Austinban 2018 márciusában.

Az SXSW ismert, nagy múltú fesztivál, koncertezett  ott már a 90-es évek kultzenekara, a mai napig hébe-hóba aktív Sexepil is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése