Magyarország kúl

Fordult a trend: külföldiek és fiatalok tartják el a budapesti gyógyfürdőket

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. októberben 50 ezer vendég megkérdezésével folytatta le piackutatását a Széchenyi, a Gellért, a Rudas és a Lukács fürdőkben. Az eredmény a szakembereket is meglepte, hiszen a kutatás egy hete alatt több mint 100 országból keresték fel a budapesti fürdőket.

Fotó: Wikipédia

A budapesti fürdők forgalma az elmúlt 10 hónapban kimagasló eredményt mutat, hiszen 2016. év hasonló időszakához képest több mint 15 százalékkal nőtt a vendégforgalom, írja a Turizmus Online.

Kínai, koreai, orosz

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. minden évben elvégzi kutatását, melynek célja a vendégkör felmérése. A kutatás megállapítása szerint a négy legnagyobb fürdő látogatónak 61 százaléka külföldről érkezik.

Különösen magas ez az arány a Széchenyi és Gellért fürdőkben, ahol a vendégek több mint 70 százaléka érkezik külföldi országokból. A 10 legnagyobb küldőország között nemcsak európai, hanem ázsiai országok, Kína és Dél-Korea is képviselik magukat. Örvendetes az is, hogy a korábbi évekhez képest ismét több orosz vendég érkezik.

A hazai vendégek több mint 80 százaléka természetesen budapesti, 10 százaléka pedig Pest megyei településekről keresi fel a fürdőket.

A vendégek közel 60 százaléka nő, ez alól a Rudas fürdő kivételt képez, ahol fordított az arány, hiszen a török kori, termál részleget hétköznap elsősorban férfiak látogatják.

A tévhittel ellentétben, a fürdőzők csaknem harmada már 30 év alatti, tehát már nem csak az idősebb, gyógyulni vágyók látogatják a fürdőket. A keresztadatok elemzése alapján azonban jól látható, hogy ezek a fiatalok döntő többségben külföldiek.

A magyarok egyedül jönnek

A belföldi vendégek körét továbbra is jellemzően az 50 év felettiek határozzák meg. Érdekesség, hogy a Rudas fürdő magyar vendégeinek a legkiegyenlítettebb a korcsoport szerint összetétele, azaz azonos arányban látogatják az egyes korosztályok képviselői.

A kutatás megvizsgálta azt is, hogy vendégek a fürdőket egyedül vagy inkább társaságban látogatják meg. Az eredmények azt mutatják, hogy míg a hazai vendégek elsősorban egyedül, addig a külföldiek inkább párjukkal keresik fel ezeket a helyeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top