nlc.hu
Magyarország kúl
Fontos biciklis fejlesztés keleten, körbetekerhető lesz a Tisza-tó

Fontos biciklis fejlesztés keleten, körbetekerhető lesz a Tisza-tó

Eddig is sok volt a bicikliút, de végre nem lesz benne törés.

Súlyos kerékpáros fejlesztéseket terveznek Magyarországon, 2018-ban például bicikliút kötheti össze a Balatont Budapesttel. Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos most egy kelet-magyarországi fejlesztést jelentett be.

“A tervek szerint 2019 nyarára készül el a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút, ezzel körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó, jelentősen növelve a régió vendégforgalmát és turisztikai bevételeit” – mondta szerdán a fejlesztés helyszínén, Poroszló közelében.

Révész megjegyezte, hogy a Tisza-tó töltéséről ez évtől kitiltott autóforgalom hozadékaként a kiskörei vízlépcsőnél október végéig 30 ezer kerékpárost regisztráltak, mely 50 százalékos növekedést jelent 2016 egészéhez képest, és hogy ennél nagyobb hatású lesz a Poroszló és Tiszafüred között a 33-as számú főút használatát kiváltó új kerékpárút megépítése.

Révész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos edzésbemutatót tart a szabadtéri, bárki által használható kondipark avatásán Kőbányán a XIX. Nagy Sportágválasztó rendezvényen 2016. szeptember 16-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a tájékoztatón hangsúlyozta: ma Magyarországon több millió ember kerékpározik, Dánia és Hollandia után ebben a mutatóban lakosságarányosan a dobogó harmadik fokán állunk Európában.

A Poroszló-Tiszafüred bicikliút megépítését régi adósságnak és előremutató fejlesztésnek nevezte Nyitrai, mert így végre kerékpárral körbejárható a Tisza-tó, ami növeli a régió vonzerejét, vendégforgalmát és turisztikai bevételeit.

Tisza-tó. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Sokak által várt beruházásként szorgalmazta az Egerszalókot Egerrel összekötő kerékpárút mielőbbi megépítését, mely szinte teljessé tenné Heves megye kerékpáros infrastruktúráját.

(via MTI, Turizmusonline)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top