Három gyerekemmel rendszeres program a trolin robogás, a buszon pöfögés, a villamoson zötykölődés és a földalattin döcögés. Egyszerűen imádják. Nagylányom és kislányom azért néha már nemet mond a budapesti közösségi közlekedésre, bátran vallják, hogy jóból is megárt a sok. Viszont kisfiam akár a nap huszonnégy óráját szívesen eltöltené valamelyik járaton. Örök kedvence a troli: csak látni kéne az arcát, amikor feltűnik az őszi ködből a piros száguldó csoda vakítóan izzó, karácsonyi fényeket megszégyenítő két lámpája. Kisfiam egy helyben ugrálva örül, és ma nem létezik számára nagyobb boldogság, mint hogy az ablak mellett ülve utazunk egy teljes oda-vissza kört, s a végén ő maga nyomhatja meg a mágikus zöld leszállásjelzőt.
Mircsi tudja a troli mechanikus működési elvét, tisztában van a buszok márkájával és sorozatszámával, és megtanulta, mi a különbség villamos és kombinó között. Sokszor bújom kedvéért a különböző tömegközlekedési oldalakat, hogy én is képben legyek, mert nyilván az apukája mindenre tudja a választ, de nekem időbe telt, mire beletanultam ebbe a fiús hobbiba. A minap kisfiam egy egészen triviális kérdéssel rukkolt elő, amire hosszas böngészés után sem tudtam választ adni.
„Miért piros a troli? És miért kék a busz? A villamos meg miért sárga?”
– hangzott egyre türelmetlenebbül, és hirtelen a „csak”-on kívül semmi értékelhető nem jutott eszembe. Mivel minden gyermeki kérdést komolyan veszek, egy sem maradhat megválaszolatlanul, ezért a témában a legszakavatottabb embertől érdeklődtem a fontos miértekről.
Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ volt vezérigazgatóját, a jelenlegi közösségi közlekedés fejlesztését felügyelő miniszteri biztost, és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum megbízott igazgatóját kérdeztem.
Egy nyugdíjaskorú Ikarus és egy öregecske trolibusz felejthetetlen találkozása az Örs vezér téri végállomáson. Fotó: Jászai Csaba, MTI
“Sajnos ezeket a kérdéseket megfelelő alapossággal nem kutatta senki, illetve a témának szakirodalma nincs. A budapesti metróvonalak kapcsán a főváros színei, a 130 éves hév kapcsán az agglomerációba – a régi plakátot idézve „hévvel a szabadba” – kijáró szerelvények zöld színe mellett tudatos döntés nyomait aligha lehet megtalálni. Néhány adalék viszont talán hasznos lehet. Lyka Károly, a kor neves művészettörténésze és kritikusa a Művészet 1911. évi 7. számában a villamosok színe kapcsán ezt írta: „Budapesten a Nagy-Körút egész képe üdébb és derültebb, mint a régi körúté (Váci-, Károly-, Múzeum-körút), amihez nagyban hozzájárul az a csekélység, hogy amannak tipikus és sűrű sorban járó forgalmi eszköze, a városi villamos-kocsik, vidám sárga színűek, holott a régi körúton tompa, semmitmondó barna-színűek a kocsik. Ez valóban csekélység, de tessék az utcaképet ebből a színszempontból megfigyelni: nyilvánvalóvá lesz a hatás nagy különbsége.” A háború után a többségében barna budapesti villamosokat sárgára festették. Nem valószínű, hogy a budapesti villamosközlekedés megteremtője, Balázs Mór első villamoscégének kocsijai iránti tisztelgésből, inkább vélhetően a sárga festék olcsósága miatt.”
És ha már a kezdeteknél tartunk: az első villamos 1887-ben csilingelt a Nagykörúton, vagyis a Nyugati pályaudvar és a Károly körút között. Ezek a kísérleti kocsik Berlinből érkeztek, és zöld színűek voltak. Később két magyar üzemeltető társaság bonyolította ezt a közlekedést (a Budapesti Villamos Városi Vasút Rt. és a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság), majd egyesülésük után (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.) az egyik cég színeit tiszteletben tartva sárgává, a másikét megőrizve középen barna csíkossá vált a mai villamos. A régi hagyománytól a XX. század szülötte, a kombínó megálmodásával búcsúzott a tervezés, így a legmodernebb kötött pályás, suhanó utasszállító már csak simán sárga.
Évek óta a karácsony közeledtél jelzi a fényárban úszó 2-es villamos. 2012 óta ez a szakasz a világ legszebb villamosvonalának egyike. Fotó: Illyés Tibor, MTI
A BKVT 1887. augusztus 7-én adta át a forgalomnak a Duna-parti Közvágóhíd és Soroksár között megépített első helyiérdekű vasútvonalát (vagyis a hév-et), amelyet még ugyanebben az évben Dunaharasztiig meghosszabbítottak. Hogy miért zöld a környezetkímélő motorvonat? Na erre aztán tényleg sehol sem találtam választ. 1915. március 1-jén indult a budapesti buszközlekedés. Az akkori városvezetés kezdetben piros buszokat szeretett volna forgalomba állítani, de állítólag ezt a tervet a fővárosi lakosok megvétózták, így lettek kékek ezek a járgányok. Vitézy Dávid szerint bizony volt köze a politikának a színválasztáshoz.
“Buszok kapcsán az idén megjelent „A fővárosi autóbusz-közlekedés 100 éve” című könyvben szerepel: „1928-1929-ben érkezett meg a főváros első nagy buszflottája, a Székesfővárosi Autóbuszüzem – a bécsi minta alapján – először piros színt szorgalmazott (később a Budapesti Autóbusz Közlekedési Rt. kocsijai pirosak voltak), de a főváros nem engedte meg saját cégének ezt a színt annak politikai árnyalata miatt. Valószínűleg eleve furcsa üzenete lett volna a színnek éppen 1929-hez közeledve a volt tanácsköztársaság tizedik évfordulóján.”
Az első trolibuszt, a 70-est Sztálin 70. születésnapján avatták fel nem véletlen, bár az évszámok és az indulás körül volt némi kavar, így a valóságban Sztálin 71 éves volt, amikor első útjára indult, 1949. december 21-én Budapest első elektromos hajtású, gumikerekű járműve. Ekkor már létezett sárga villamos, kék busz és zöld hév, így az alapszínek közül csak a piros maradt. Nem mellesleg a kommunista párt színe is ez volt, így nem kizárt, hogy a troli színének ugyancsak nem kis köze van a politikához.
Hozzánk még a Télapó is trolival érkezik – legalábbis a karácsonyi adománygyűjtés tavaly így vette kezdetét a Felvonulási téren. Fotó: Kovács Tamás, MTI
Azt hiszem, igazán kielégítő válasszal szolgálhatok BKK-rajongó fiamnak.
Pedig mennyivel szebb magyarázat lenne, ha a hévek azért lennének zöldek, mert a nyüzsgő fővárost elhagyva a kertvárosi természetbe érnek, a villamos a városi szürkeségből kitűnve kapott volna napsárga színt. A buszok hiába pöfögnek szemérmetlenül, kék színük a tiszta égboltot szimbolizálták volna, a trolikat pedig azért festették volna pirosra, mert munkába állásuk már a karácsony közeledtét jelezte. Volna.
Kisfiamnak talán mindegy is. Imádja a közösségi közlekedést legyenek a járművek akármilyen színűek: igazi ajándék eltrolizni a zsinagógáig meg vissza, vagy harmonikaajtós Ikarusra pattanni, és megállóról megállóra száguldani. Nem volt más választásom, nekem is meg kellett szeretnem a sokszor jogosan bántott, mégis fejlődő, a szivárvány csaknem minden színében pompázó budapesti tömegközlekedést.
(Kiemelt kép: Máthé Zoltán, MTI)
