nlc.hu
Magyarország kúl

Húsz év után lesz albuma az ország legpechesebb zenekarának

Közösségi finanszírozásban, a rajongók által összedobott pénzből elkészítette második stúdióalbumát a Satöbbi. A vicces popdalairól és jó hangulatú klubkoncertjeiről ismert zenekar Vissza a pénzt! című új anyagára több mint húsz évet kellett várni. Nem volt könnyű menet.

https://www.facebook.com/satobbi/photos/rpp.142815862410241/1379003378791477/?type=3&theater

„Valahol belül mindannyian tudtuk, hogy kell valami, ami előrelendíti a zenekart. Húsz éven át játszottuk ugyanazokat a számokat a koncerteken, amit a közönség és mi is élveztünk, megvolt ennek a rituáléja, de tavaly felvetődött bennem, miért ne lehetnének új Satöbbi-dalok?” – idézte fel Giret Fruzsina énekesnő az MTI-nek a Vissza a pénzt! címet kapott lemez megszületésének előtörténetét.

A vicces-őrült, könnyed stílusú popzenét játszó Satöbbi 1982-ben alakult, tehát idén (nem) ünnepelte 35. születésnapját. Az 1983-as Ki mit tud?-on tűntek fel a Zsiráf című dallal, két évvel később a Depeche Mode előzenekara voltak a régi Volán-pályán.

Bár 1986-ban egy teljes stúdiólemeznyi anyagot rögzítettek, az végül nem jelenhetett meg, és úgy alakult, hogy egészen 1995-ig nem lett saját anyaguk. Akkor egy koncert jött ki kazettán, majd egy évvel később megjelent az eddigi egyetlen stúdióalbum, A világ legszebb dalai. A koncertezés a 2000-es évektől is megmaradt, de jóval ritkább lett.

„Énekesünk, Pethő Zsolt a L’art pour l’art társulatba vitte a kreativitását, Fruzsinak mindig volt valami másik zenekara, aztán nekem is lett”

– mondta Seres Péter (gitár, vokál). Tavaly merült fel az új lemez ötlete.

A Satöbbi a neten, a közösségi médiában kampányolt a támogatásért, és bár a megcélzott 3500 eurós összegnek „csak” a mintegy 40 százaléka, 1347 euró (több mint 400 ezer forint) gyűlt össze, ez nem szegte kedvüket, nekiálltak a számok megírásának, miközben a koncertek gázsijából is tettek félre a felvételekre. A stúdióban már csak a keverés hiányzott, amikor beütött a krach: elszállt az anyag, amikor a winchesterről egy másikra akarták átmenteni.

„Több helyre elrohantunk, hogy segítséget kérjünk, de nem kaptunk (azóta sem sikerült elővarázsolni a felvételeket), ezért úgy döntöttünk, újra feljátsszuk és felénekeljük a dalokat. Szerencsére a keveretlen mp3-ak megmaradtak, így volt mihez viszonyulnunk”

– fejtette ki Giret Fruzsina.

Végül, oly sok gond után készen van az új Satöbbi-lemez és a közönség, a finanszírozók hamarosan értesítést kapnak arról, mikor kapják meg az új dalokat az általuk választott formátumban (letöltés, CD).

Mint mondta, az új számoknál is érződhet a „satöbbis” hangzás, hiszen azért ők is tudják, mi áll jól nekik. A Satöbbiben Giret Fruzsina, Seres Péter és Pethő Zsolt mellett Németh Márton billentyűs hangszereken, Szabó Márton basszusgitáron játszik, Tóth Miklós (Max) pedig dobol.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top