Magyarország kúl

Húsz év után lesz albuma az ország legpechesebb zenekarának

Közösségi finanszírozásban, a rajongók által összedobott pénzből elkészítette második stúdióalbumát a Satöbbi. A vicces popdalairól és jó hangulatú klubkoncertjeiről ismert zenekar Vissza a pénzt! című új anyagára több mint húsz évet kellett várni. Nem volt könnyű menet.

Fotó: Northern Lights Photography

Közzétette: Satöbbi – 2016. október 13.

“Valahol belül mindannyian tudtuk, hogy kell valami, ami előrelendíti a zenekart. Húsz éven át játszottuk ugyanazokat a számokat a koncerteken, amit a közönség és mi is élveztünk, megvolt ennek a rituáléja, de tavaly felvetődött bennem, miért ne lehetnének új Satöbbi-dalok?” – idézte fel Giret Fruzsina énekesnő az MTI-nek a Vissza a pénzt! címet kapott lemez megszületésének előtörténetét.

A vicces-őrült, könnyed stílusú popzenét játszó Satöbbi 1982-ben alakult, tehát idén (nem) ünnepelte 35. születésnapját. Az 1983-as Ki mit tud?-on tűntek fel a Zsiráf című dallal, két évvel később a Depeche Mode előzenekara voltak a régi Volán-pályán.

Bár 1986-ban egy teljes stúdiólemeznyi anyagot rögzítettek, az végül nem jelenhetett meg, és úgy alakult, hogy egészen 1995-ig nem lett saját anyaguk. Akkor egy koncert jött ki kazettán, majd egy évvel később megjelent az eddigi egyetlen stúdióalbum, A világ legszebb dalai. A koncertezés a 2000-es évektől is megmaradt, de jóval ritkább lett.

“Énekesünk, Pethő Zsolt a L’art pour l’art társulatba vitte a kreativitását, Fruzsinak mindig volt valami másik zenekara, aztán nekem is lett”

– mondta Seres Péter (gitár, vokál). Tavaly merült fel az új lemez ötlete.

A Satöbbi a neten, a közösségi médiában kampányolt a támogatásért, és bár a megcélzott 3500 eurós összegnek “csak” a mintegy 40 százaléka, 1347 euró (több mint 400 ezer forint) gyűlt össze, ez nem szegte kedvüket, nekiálltak a számok megírásának, miközben a koncertek gázsijából is tettek félre a felvételekre. A stúdióban már csak a keverés hiányzott, amikor beütött a krach: elszállt az anyag, amikor a winchesterről egy másikra akarták átmenteni.

“Több helyre elrohantunk, hogy segítséget kérjünk, de nem kaptunk (azóta sem sikerült elővarázsolni a felvételeket), ezért úgy döntöttünk, újra feljátsszuk és felénekeljük a dalokat. Szerencsére a keveretlen mp3-ak megmaradtak, így volt mihez viszonyulnunk”

– fejtette ki Giret Fruzsina.

Végül, oly sok gond után készen van az új Satöbbi-lemez és a közönség, a finanszírozók hamarosan értesítést kapnak arról, mikor kapják meg az új dalokat az általuk választott formátumban (letöltés, CD).

Mint mondta, az új számoknál is érződhet a “satöbbis” hangzás, hiszen azért ők is tudják, mi áll jól nekik. A Satöbbiben Giret Fruzsina, Seres Péter és Pethő Zsolt mellett Németh Márton billentyűs hangszereken, Szabó Márton basszusgitáron játszik, Tóth Miklós (Max) pedig dobol.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top