Nem illik ilyet írni bárkire, hogy “az ország/világ legjobb bármije”, azaz jobb, ha az ember védi magát a legjobb elé biggyesztett, béna és modoros egyik szóval, de H. Szabó Sándorról bátran ki lehet mondani: ő volt az ország legjobb légifotósa. Abban a világban fejlesztette tökélyre a műfajt, amelyikben még bőven nem voltak drónok, neki ott kellett lennie egy helikopterben a lencse és a gép mögött. Csütörtökön érkezett a hír, hogy autóbalesetben meghalt.
3501 levegőben töltött órával világrekorder volt a fotósok közt.
Hatvanban született és oda is tért vissza nyugdíjas éveire. A kettő között az MTI-nek dolgozott, három évtizedet, képei – riport- és légifotói – bejárták a világot, a borsodi árvízről és a vörösiszap-katasztrófáról készített sorozatai úgy mutatják meg a pusztítást, ahogy azt a földről lehetetlen lett volna megmutatni. Magyarország madártávlatból címmel albumot is készített.
2011-ben több társával együtt leépítették, elment az ORFK-hoz, megalapította és működtette a légifotó-szolgálatot. Innen ment nyugdíjba, vissza Hatvanra, ahol még utolsó napjaiban is publikált, utolsó képe egy gazdáról szól, akinek a kertjében decemberben is nő a káposzta.
Egyik hatvani kiállításán azt mondta:
A születés és a halál közötti időszakot szeretném tartalmasan eltölteni azzal, hogy amit én látok, mások is láthassák. Így próbálok örömet szerezni a képeimmel.
Ez pedig minden fotós ars poeticája, függetlenül attól, hogy Coelho-idézetes tájképeket vagy absztrakt, kortárs fotóművészetet művel.
Az MTI fotóarchívumából gyűjtöttük össze legjobb képeit, vagyis a több száz legjobból azokat, amiken külön megakadt a szemünk.