A helyiek Hany Istóknak nevezték és úgy vélték, be fog tudni illeszkedni az emberek közé… elmondjuk, mi az a lidércfény és mutatjuk a történet végét!
Két kapuvári halász egy fura szerzetet fogott ki a hansági láp sekély tavából 1749 tavaszán. Egy 8-10 éves körüli fiúcskát találtak meglehetősen vad, zabolátlan állapotban.
Először valami vízi lénynek hitték, mivel irtózatosan pikkelyes bőre, kerek feje, nagy logó orra, különösen széles szája, kettős szemhéja volt, kéz – és lábujjai között pedig úszóhártya feszült.
A mocsárvilág nem az a kedves hely
Feltehetően egy elveszett árva gyereket találtak, aki egyedül túlélte a zordon körülményeket. Ez már önmagában csoda volt, hiszen a Hanság (köznyelven Hany), míg le nem csapolták, legalább olyan veszélyes helynek számított, mint a Star Warsból jól ismert Dagobah bolygó. A mocsárban mászkálni alapvetően nem biztonságos, ráadásul – ahogy akkoriban hitték – lidércek is kísértetettek arra. A lápvilágban megjelenő ’lidércfényektől’ mindenki rettegett, a néphit szerint a talajvíz felett lebegő sárgás-kékes fénycsóvák a halálba csalogatták az embereket. Ma már közismert, hogy csupán a mocsári gázok öngyulladásának köszönhető ez sajátos jelenség, ennek ellenére el tudjuk képzelni, mennyire horrorisztikus lehetett éjszaka egyedül arra kóborolni.
Nyers hal, békák ajándékba és a szociális készség hiánya
Miután a halászok ’kifogták’ a meztelen kisfiút, a közeli Kapuvárra vitték, ahol a vár lakói mindenféle főtt étellel kínálták, de a gyerek nem evett semmiből, beszélni nem tudott, ezért hosszas tanácskozás után mocsári állatokat hoztak neki: élő ’vízimarhákat’ (halakat), kígyókat, békákat, amelyekből már vígan falatozott.
Miután jól elszörnyülködtek sajátos táplálkozásán, elhatározták, hogy rendes gyereket faragnak belőle. Gyorsan megkeresztelték és a Hany István (a.k.a. Istók) nevet adták neki. Istókról hamar kiderült, hogy nem nagy barátja az embereknek. Ha a közelébe ment valaki egyből rúgott-harapott, szívesen töltötte idejét a vár sötét zegzugos részein szökdécselve, vagy: jókat úszkálva a vizesárokban.
Fotó: Kapuvár
Azt mondják, hogy amikor már valamelyest megszokta az új helyzetet, vadonatúj csizmát, dolmányt kapott és elkezdték tanítgatni pár egyszerű feladatra, például sepregetésre, vízhordásra. Azonban minden nevelés hasztalannak bizonyult: a ruha rongyokban lógott a gyereken, beszélni nem sikerült megtanítani, továbbra is a nyers hal volt a kedvence és nem tudott semmi mást, mint négykézláb ugrándozni. Egy idő után Kapuvár népe teljesen letett arról az elképzelésről, hogy a fiú a közösség hasznos tagja lesz, elkezdték csúfolni, valamint kutyákkal őriztették, hogy ne szökjön meg.
Úgy hírlik, egyedül a parancsnok lánya bánt vele tisztességesen, ezért a lány lagzijakor Istók egy halom ugrándozó békát borított az ünnepi asztalra szeretete jeléül.
Az előkelő vendégsereg hangulatát persze nem dobta fel ez a performance, így Istókot lecsukták egy időre.
Forrás: Wikipédia
A szökés
Nem csoda hát, ha a fiúnak végképp elege lett: valószínűleg a várkastélytól nem messze lévő Rába folyóba ugrott, ami egyenesen visszavezette őt vadregényes otthonába. Úgy szól a fáma, hogy elszökése után három évvel pár halász még látta őt a vízben felbukkanni.
Hany Istók történetét az emberi fantázia az évek során valószínűleg kiszínezte, de az tény, hogy egy kivételes fiút találtak a Hanságban, aki a keresztségben a Hany István nevet kapta. Istókról számos festmény, szobor készült, valamint Jókai Mór is írt róla a Névtelen vár című regényében. Legendája mai napig népszerű, Kapuváron hírességként tartják számon, ’házi Loch Ness-i szörnynek’, vagy a ’láp Tarzanjának’ is nevezik.
Forrás: Vasárnapi Újság 1855. évi 9. szám, Kapuvár.hu,
