Magyarország kúl

Különleges kisfilm került elő a háború előtti és utáni Budapestről

A filmgyár bennfentesein kívül hetven éve nem látta senki azt a különleges kisfilmet, amely ugyanazokat a budapesti helyszíneket mutatja be a II. világháború előtt és után. A most előkerült, javított verzió felkerült az internetre.

Mindössze egy évig játszották a mozikban ezt a rövidfilmet, melynek alapötletét nyilvánvalóan az adta, hogy a rendező-operatőr Gyuricza Jánosnak egy sor felhasználatlan felvétele volt a háború előtti Budapestről. Kamerájával ezeket a helyszíneket járta végig újra az ostrom után, hogy kontrasztba állítsa a pusztulás mértékét, írja a film adatlapja, amelyet a Magyar Nemzeti Filmarchívum állított össze.

Az eredmény valóban szembetűnő és hatásos, azonban hiba volt a filmhez az amerikás magyarok kerettörténetét kanyarítania, hiszen a cenzúra 1947-ben talán épp emiatt betiltotta a filmet.

Az érdekes képsorokat ezután már csak a dokumentumfilm-készítők láthatták a filmgyári archívumban, akik az egyetlen kópiát alaposan meg is csócsálták, így a filmnek már körülbelül a harmada hiányzott, amikor a kilencvenes években előkerült egy 16 mm-es kópia Bodrossy Félix operatőr hagyatékából. Az itt látható teljes változat a kétféle forrásból született kozmetikázott változat.

Budapest tragédiája (1946, rövidfilm) from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top