Magyarország kúl

Egy őrültbe zúgott bele Medveczky Ilona

Interjút adott a táncosnő.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Blikk szemlézte a Hot! magazin Medveczky interjúját, egy sornyi tényt közölnek.

  1. Medveczky sosem titkolta, hány éves. Mint írják, 1941-ben született.
  2. Szegény családban nőtt fel.
  3. Medveczky édesanyja a halálos ágyán árulta el, hogy nemesi származásúak.
  4. Kék vér ide vagy oda, Medveczkynek gyerekkorában még egy babája sem volt, de aztán a szomszéd lány adott neki egyet.
  5. Medveczky nem igazán érezte a szegénységet, bár elmondása szerint folyton éhes volt.
  6. Mint kiderült, a művésznő igazán szerelmes az első párjába, Lacikába volt.

“Sosem én választottam, engem választottak a férfiak” – mesélte a lapnak, és hozzátette, hogy számos kapcsolat után

végül egy interneten ismerkedő pszichopatába szeretett bele.

Úgy véli, ez is a sors különös fintora, de szerencsére már elmúlt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top