Magyarország kúl

Sportcsarnok és uszoda épül Nagykanizsán

Régi álom válik valóra: sportcsarnokot és nemzetközi színvonalú uszodát építenek Nagykanizsán.

Látványterven a nagykanizsai beruházás

15 milliárd forintos beruházással kezdődhet meg egy multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas új uszoda építése Nagykanizsán – jelentette be Cseresnyés Péter, a város országgyűlési képviselője.

“A két beruházás “történelmi jelentőségű” a város életében, mert ezeket az évtizedek óta tervezett létesítményeket saját forrásból nem tudták volna megvalósítani”

– fogalmazott az MTI-nek.

Dénes Sándor, a Zala megyei város polgármestere arról számolt be, hogy a 6,2 milliárd forintból megvalósuló versenyuszoda a jelenlegi, 33 méteres medencéjű uszoda mellett épül meg. Egy világversenyekre is alkalmas 50 méteres, valamint egy 25 méteres medence készül, amelyet a legkorszerűbb vízszűrési technológiával, valamint a fenntarthatóságot biztosító hőszivattyús energiarendszerrel látnak el.

Közzétette: Cseresnyés Péter – 2018. január 5.

A 8,8 milliárd forintból épülő sport- és rendezvénycsarnokban – a mobil lelátókat is beleértve – ötezer néző foglalhat helyet, és a létesítmény a tagolhatósága révén egyszerre több sportág művelőinek is helyet tud adni. Olyan mobil színpaddal, valamint fény- és hangtechnikával szerelik fel, amely koncertek és más rendezvények megtartására is lehetőséget teremt.

Dénes Sándor elmondta: a két új létesítménynek elkészültek a látványtervei, idén megkezdődnek a munkálatok, és a tervek szerint 2019 végére mindkettő elkészül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése