Óvodás gyerekeimnek sokat mesélek arról ,milyenek is voltak azok a régi telek, amikor kirohant az egész család az udvarra vagy az utcára, és az első lehulló hóból csinos kis hóembert építettünk. Akár többre is futotta, volt alapanyag bőven. Imádtam, hogy akár még éjszaka is képesek voltunk kabátot és csizmát húzni, hogy mi legyünk az elsők, akik megformáljuk a szűz havat. Hiányoznak ezek az időszakok, mert a szánkózás, a hógolyózás és főként a hóember építés elengedhetetlen kellékei egy igazi télnek. Nélkülük nem is akkora buli ez a nagy hideg.
2017. április 18-án Kékestetőn lazán lehetett egy hatalmas hóembert építeni. Fotó: Komka Péter, MTI
Ritkán találkozunk vele, de gondolni azért még lehet rá: szinte mindennek van világnapja, miért pont a tél egyik meghatározó alakja maradjon ki ebből? Ugyan manapság már oly ritka a hó, mint a fehér holló, de a belőle készült legnépszerűbb alkotást január 18-án ünnepeljük. Vagyis ünnepelnénk, ha Magyarországot megszánná végre az időjárás és esne néhány napot a hófehér égi áldás. Bármennyire vesztésre állok ebben a csatában, nem tettem még le arról, hogy idén télen (esetleg tavasszal) hozzánk is megérkezik az áhított havazás, és akkor uccu!
A fallosztól a klímaváltozásig
Ugyan nincs rá megkérdőjelezhetetlen adat, de körülbelül a Középkorig nyúlik vissza a hóból való, szórakoztató építkezés. A hágai nemzeti könyvtárban lapul egy 1380-ban kiadott könyv, aminek lapjain ott bújik egy hóemberhez hasonló illusztráció. Egyesek szentül hiszik, hogy a hóember három gömbje a test-lélek-szellem hármasát szimbolizálja, répa orra pedig nem lehet más, mint fallisztikus jelkép. Mások úgy gondolják, hogy minden egyes hóember tükröt mutat az építőjéről, vagyis
“építs egy hóembert, és megmondom, ki vagy!”.
Mostanság a klímaváltozás hírnökeként is emlegetik őnagyságát: hazánkban is évről évre kevesebb fagyos csapadék esik, de ha mégis van miből alkotni, hamar elolvad művünk. Szomorú, jelentőségteljes búcsúzkodás ez.
2013. március 16-án Nyíregyháza fehérbe borult. Sóstógyógyfürdő tavasszal sem maradt hóember nélkül. Fotó: Balázs Attila, MTI
Ami biztos, hogy Cornelius Graetz német gyűjtő gondolt arra, hogy bizony a hóembereknek is kéne egy világnap. A januárra értelemszerűen a tél legfagyosabb hónapja miatt esett a választása, a 18-a sem véletlen: ez a két szám egymás mellett olyan, mint egy hóember seprűvel a kezében. Graetz annyira megszállott rajongó, hogy több mint 3000 hóember figurája van otthonában, és gyűjteménye egyre csak gyarapszik, ezt 2008 óta a Rekordok könyve is igazolja.
Hazánk is büszkélkedhet egy kedves behemóttal, illetve annak emlékével: 2012. februárjában 20 ember fáradságos munkájának köszönhetően “megszületett” Almási Kázmér, 4 méter 80 centi magas volt. A Békés megyei Almáskamarás ezzel beírta magát a magyar hótörténelembe gigászi hócsodájukkal.
Ha sajnos töménytelen mennyiségű hóval nem is tudok szolgálni, megosztok veletek néhány kedves, hóemberes verset. Osvát Erzsébet Didergőjét még a nővéremmel szavaltam óvodás koromban. Ma már a gyerekeim is tudják.
“Brr, de fázom, mjad’ megfagyok! Bárcsak sose lenne tél!
Dideregnek kicsik-nagyok, de valaki vígan él.
Ki lenne más: a hósubás, nagypocakos hóember,
Áll a hóban jókedvűen két nevető szénszemmel.”
Rejtély, hogy kitől származik, de ezt a nagylányomtól tanultam, ő pedig az óvónőitől:
“Hóembernek se keze, se lába,
hóembernek pici szeme szén,
lustán pislog, fadugó az orra,
vásott kannát visel a fején.”
Szolnok legnagyobb hóemberét építette meg unokáinak és a szomszédos gyerekeknek a szandaszőlősi Kiss Károly 2012. februárjában. A nyugdíjas férfi a családi házuk udvarán lévő hóból készítette el a 3 méter magas hóembert. Fotó: Mészáros János, MTI
Csukás István nagy kedvencem. Már el is felejtettem ezt a gyerekversét, pedig ovis koromban olyan jó volt elképzelni, ahogy a hóember igazi úriemberként, délcegen ácsorog a kert kellős közepén.
Dal a hóemberről
Hideg szél fúj, hogy az ember
majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
hóembernek!
Szeme szénből, az orra meg
paprikából.
Lába nincs, de minek is, ha
így sem táncol.
Ütött-kopott rossz fazék a
tökfödője,
Megbecsüli, hiszen jó lesz
még jövőre.
Seprűnyél a nagyvilági
sétapálca,
El is mehetne, ha tudna,
véle bálba.
Ilyen ő, az udvarunkon
nagy gavallér,
Bár rajta csak ujjal rajzolt
az inggallér,
Mégse fázik, mikor minden
majd megdermed,
El is mennék, ha lehetne,
hóembernek!
Talán Pápai Ildikó verse illik legjobban a mai hóhelyzethez. Ha január 18-án nem esik kellő mennyiségű hó, akkor rajzoljunk egyet. Egye fene!
Hóbarátok
Golyó, golyó, golyóbis,
azt hiszem, legalább is,
olyan mint egy emberke,
pont, pont, vessző, vesszőcske,
ahogy körbe rajzolom,
Kövér lesz, ha akarom,
vagy soványra sikerül,
majd a végén kiderül.
Lényeg az, hogy mosolyog,
álldogál, nem tántorog,
rossz fazék a fejébe,
régi seprű kezébe,
sárgarépa nagy orra,
így minden gyerek tudja,
s ha meleg a december, hát
firkából lesz Hóember.
(Kiemelt kép: Miskolc, 2016. január 15-én – Hóember a lillafüredi vízesés elõtt. Fotó: Kaszás Tamás, MTI)
