Magyarország kúl

A cirkusz Oscarját kapta meg a magyar társulat!

Az egész ország ismeri, és most a cirkuszművészet legnagyobb elismerését kapta meg ifj. Richter József csapata Monte Carlóban. És ez ráadásul nem az első alkalom!

Ifjabb Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója és felesége, Merrylu Casselly német akrobata fellép a 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál megnyitóünnepségén (fotó: MTI/EPA pool/Sebastien Nogier)

Arany Bohóc-díjat nyert ifj. Richter József és csapata a 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon vasárnap éjjel – közölte az MTI-vel Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.

Ifjabb Richter József és felesége, Merrylu négy állatszámmal szerepelt a cirkuszművészeti fesztiválon, ahol Stéphanie monacói hercegnő is jelen volt.
A Pas de deux – Balett lóháton című számról a világon még sosem látott szép mutatványként beszéltek a szakma meghívott kiválóságai – áll a közleményben.

Ifjabb Richter József és csapata az Arany Bohóc-díj mellett a közönségdíjat is kiérdemelte. Nem először kapják meg az elismerést: 2008-ban már sikerült nekik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top